A fiatalság megőrzésére való törekvés szinte az emberiséggel egyidős, de az utóbbi időben szerencsére egyre tudatosabban űzzük. Ez visszaköszön a kozmetikai márkák legújabb szereiben is, melyek a látszólag hatékony, de egészségre káros összetevőket inkább természetes és hosszú távon ható összetevőkre cserélik. Az utóbbiak közé tartozik a hyaluron sav is, ami azért tud olyan hatékony lenni az öregség elleni küzdelemben és egyúttal az egészség megőrzésében is, mivel már alapból megtalálható az emberi szervezet minden részében.
Mi okozza akkor az öregedést és hogyan segíthet a fiatalság megőrzésében a hyaluronsav? Az alábbiakban erre is kitérünk!
Az öregedés folyamata és szervezetre gyakorolt hatásai
Sokak számára az öregedés csupán a külsejük megváltozását, a ráncok megjelenését és a bőr feszességének elvesztését jelenti. Valóban ezek a legszembetűnőbb jelei, a szervezetünkben azonban láthatatlan változások is végbe mennek. A sejtek osztódása lelassul, a test víztartalma csökken, így a meglévő vagy újonnan születő sejtek fala kevésbé rugalmas, ami nemcsak a bőrünkön látszik meg.
Ezen kívül csökken az agy oxigénfogyasztása, ami a gondolkodás lassulásához vezethet, de lomhábbá válik a pupilla is, lassabb lesz az anyagcsere, csökken a máj és a tüdő teljesítménye is. A sejtek vízmegtartó képességével áll összefüggésben az időseknél gyakran gondot okozó szemszárazság és az ízületi bántalmak is.
Így segít a hyaluron sav megőrizni a fiatalságod
A hialuronsav megtalálható a szervezet minden sejtjében, és elsősorban vízmegtartó szerepe van. Sajnos az idő előrehaladtával egyre kevesebb termelődik belőle, ezért a fiatalság és egészség megőrzése érdekében érdemes pótolni.
Hyaluronsav, a bőr barátja
A hidratáló és ránctalanító krémek egyik fő összetevője a hyaluron sav, melyet akár szérum formájában is beépíthetünk szépségápolási rutinunkba. Amellett, hogy segít megőrizni a bőr hidratáltságát – mivel hozzájárul a sejtek vízmegtartó képességéhez -, a káros külső hatások ellen is védelmet nyújthat. Csökkenti például a káros ultraibolya sugárzás, a dohányzás és a légszennyezés bőrre gyakorolt hatásait is.
Védi a csontokat
Az öregedés egyik velejárója a csontok ásványianyag tartalmának csökkenése, ami idővel törékenyebbé teheti azokat. Friss kutatások szerint hyaluron sav pótlásával a csontritkulás megelőzhető, és kezdeti fázisából akár visszafordítható is lehet. Táplálékkiegészítőként fogyasztva kívül-belül hozzájárulhat egészséged megőrzéséhez.
Enyhíti a szemszárazságot
Ez a probléma nemcsak az idősebb korosztályt érintheti, habár náluk jellemzően nagyobb arányban fordul elő. Mivel sokan töltik idejük nagy részét képernyő előtt, akár munkájuk miatt, akár telefonjukon böngészve vagy otthon a tévé előtt, szemünk minden nap fokozott megterhelésnek van kitéve. Mivel a gyulladások csökkentését is segíti, ezért sok szemcsepp tartalmaz 0,2-0,4% hyaluron savat, de megtalálható a kontaktlencsékben is. Sőt, szemműtétek esetén is használják a sebgyógyulás elősegítésére.
Csökkenti az ízületi fájdalmakat és védi a porcokat
Az ízületi fájdalmakat sok esetben okozza az ízületek nedvességtartalmának csökkenése, ami a kor előrehaladtával egyre jellemzőbbé válik. Sportolóknál vagy nehéz fizikai munkát végzőknél akár már egészen fiatal korban is jelentkezhetnek ízületi bántalmak, ezért érdemes minél hamarabb elkezdeni a hyaluronsav utánpótlását a szervezetükben. Hogy miért? Mert hozzájárul az ízületek megfelelő nedvességtartalmának megtartásához, és biztosítja az elegendő mennyiségű ízületi folyadékot ahhoz, hogy azok könnyen mozoghassanak és ne kopjanak el. Ez a tulajdonsága járul hozzá a porcok védelméhez is. Az ízületi folyadék és a sejtközötti állomány nedvességtartalmának megőrzésével ugyanis csökkenti a porckopás esélyét.
Ezeket kerüld el, ha sokáig fiatal akarsz maradni
Dohányzás
Amellett, hogy súlyosan egészségkárosító hatása van, a dohányzás növeli a száj körüli ráncok kialakulásának esélyét, elszínezheti a fogakat és akár a bőrt is.
Túlzott alkoholfogyasztás
Az alkoholfogyasztás kiszárítja a szervezetet, ezenkívül megterheli a májat, a veséket és a gyomrot is. Ha túlzásba visszük, számos egészségügyi problémát okozhat, ezért érdemes mindig figyelni a mértékre.
Egészségtelen étkezés
A zsíros, túlzottan fűszeres vagy sok tartósítószert tartalmazó ételek szintén károsan hatnak a szervezetre. Egészségünkre gyakorolt hatásuk gyakran a bőrünkön jelenik meg először, például pattanások, zsíros foltok vagy bőrhibák formájában. Ezenkívül a friss ételek, zöldségek és gyümölcsök számos olyan vitamint tartalmaznak, melyek a fiatalság megőrzéséhez is hozzájárulnak. Ilyen például a C-vitamin, A-vitamin, B-vitamin és az olajos magvakban, halakban és néhány zöldségben is előforduló E-vitamin.
A fiatalság megőrzésének egyik legjobb módja, ha figyelünk az egészségünkre. Ha szervezetünk egészséges, az a külsőnkön is látszani fog. A megfelelő vitaminbevitel és a rendszeres testmozgás hatására bőrünk simább és ragyogóbb, hajunk és körmeink erősebbek és csillogóbbak lehetnek. Ráadásul, ha jól érzed magad a bőrödben, azt mások is észre fogják venni.