A reformok korától a századfordulóig

A kiállított művek közül a legkorábbi 1810-ből, a legújabb 1900-ból való. A 150 festményt, a 40 szobrot és a többi csecsebecsét tematikusan osztották szét (pl. a 19. század eleje, biedermeier, a modern élet heroizmusa, stb.)

Gyakorlatilag ez volt az a század, amiben a nemzeti művészet – mint olyan – megszületett. Olyan formátumú alkotók időszaka volt ez, mint Ferenczy István, Szinyei Merse Pál és Izsó Miklós, és olyan művek születtek, mint a Pásztorlányka, a Majális vagy a Búsuló juhász.

A kiállítást két éve rendezték újra, és egészítették ki. Azóta nem nagyon kellett hozzányúlni. A tárlat minden túlzás nélkül felér egy időkapszulával. Ennek persze az is az oka, hogy a 19. században a képzőművészet annyira alap korrajzként működött, mint manapság a filmek, vagy a zene. A kor realista festményei ugyanannyit mesélnek az akkori viszonyokról, mint pl a Nagymenők a 20. század közepe Amerikájáról, vagy a Sex Pistols zenéje a ’70-es évek Angliájáról.

Ami a festményeket illeti, nagyjából kétféle dominál a tárlatban. Az olajosan csillogó, vastag rétegekben felvitt festék alatt szinte roskadozó, élénk színekből felépített, színes szagos realista félék, illetve az impresszionalizmus hazai lecsapódásának színes-foltos, atmoszférikus alkotások Az előbbiek inkább a kor külsőségeit mutatják be, utóbbiak pedig inkább a belbecset, az alkotók és a kor lelkét.

És amikor azt írjuk, időkapszula, komolyan gondoljuk. Mert a kiállítás műveinek témái lényegében az összes fontosabb társadalmi csoport életéből bemutat valami olyan szimbolikusat, amiben valahogy egy egész élet bele van sűrítve. Kábé úgy, mint amikor Deák Bill Gyula azt énekelte, hogy „Anyám a konyhában, gyászolta magát, kocsmába küldött, hogy hozzam el apát.” Benne van egy család élete, nem? Na, ezekkel a képekkel ugyanez a helyzet. Elegáns kávézókban nevetgélő elegáns nagymamák az unokáikkal, befröccsözött parasztemberek a nap alatt, szegény család a koszos otthonában, szivarozó nemesek, nyaraló kisfiúk, spiccesen nevetgélő, kacér nemes lányok.

Szóval az időgép még működik, és könnyű elfeledkezni róla a város kulturális forgatagában, de akit érdekel a képzőművészet, érdemes évente egyszer megnézni, mondjuk a Ludwig Múzeum 20. századi tárlatával összekötve.