Punk stílusban is megszólalnak a Hungária méltán népszerű dalai Siófokon, június 27-én. Megvan ugyanis az eredménye annak a pályázatnak, amelyen a Coke Club – MTV Icon koncertsorozat tizenharmadik zenekarait keresték, a szavazók és a zsűri döntésének értelmében az első rendezvényen a székesfehérvári Escape léphet majd színpadra, hogy megmutassa, hogyan értelmezi újra a klasszikus rock’n’roll nótákat. A skat, punkot és reggaet játszó Escape zenekar 6 tagja Székesfehérváron állt össze és itt csapnak jobbnál jobb bulikat. A Coke Club – MTV Icon koncertsorozat lényege, hogy a magyar könnyűzene ikonjai előtt koncertenként tizenkét népszerű előadó tiszteleg, akik saját zenei stílusukban, egyedi produkcióval, szokatlan felállásban vagy hangszereléssel adják elő a példaképek nagy slágereit, mindössze egyetlen este, egyetlen alkalommal.„Azt hiszem, ezúttal csak szerencsét hozhat az, ha valaki tizenharmadik zenekarként jut be a programba, hiszen az tuti, hogy a legjobb társaságba kerülnek” – mondta korábban Fenyő.
Az első Coke Club – MTV Icon koncert június 27-én lesz Siófokon, ami egyben a klub nyitónapja is.
Ezen az éjszakán a Hungária együttes életművét méltatja majd az Escape mellett a Roy és Ádám Trió, a Zorall, a Prison Band, Kowalsky meg a Vega, az Alvin és aMókusok, a Folk Free, a Kistehén, a Gonzo, a Yellow Spots, Zséda, valamint Pokorny Lia a Free Style Chamber Orchestra kíséretében.
MTV Icon – június 27-én élőben a Coke Clubon (ingyenes), és július 2-án 21 órakor az MTV képernyőjén!
Hozzászólások