Tim Weiner Pulitzer-díjas szerző a CIA lehető leghitelesebb történetét nyújtja át az olvasónak ebben a könyvben, melynek minden sora dokumentált tényeken alapszik. A kötet ötvenezernél is több, elsősorban magának a Központi Hírszerző Hivatalnak az archívumából származó dokumentumra, valamint CIA-veteránokkal, köztük a központi hírszerzés tíz igazgatójával készült interjúk százaira támaszkodik. Végigkíséri a CIA történetét a második világháborút követő létrehozásától a hidegháború idején folytatott küzdelmein és a terrorizmus elleni háborúján keresztül.”

A neves kiadó nem először fekszik neki a CÉG történetének, az első eresztés Kessler kötete volt, bár Philip Age is jelentkezett már egy CIA napló c. kötettel. Boldogult jávorfácska koromban, amikor még az El a kezekkel Vietnamtól! feliratú transzparensemet is magam varrtam, s az ország a Ki tud többet a Szovjetúnióról? elnevezésű, országos kiterjesztésű versenyeire készülődött, Világnézetünk alapjai c. tantárgyunk oszlopa, Szása bácsi-vodka-sör), a kérdésre, mi szerint ki is tud többet a SZU-ról azt találtam mondani, hogy a CIA. A válasz verifilálhatóságán aztán volt alkalmam hosszasan elmélkedni, a kötelező nyári építőtáborban , napi 12 órát, kezemben egy szívlapáttal.

Boldog idők. A kor még nem ismerte az elktronikus hírszerzést, s a műholdakról sem hallott, nem is beszélve a negyedik generációs hadviselésről. Viszont megbűvölten néztük, a hangyás képernyőt, ahol a drága Öveges professzor próbálta elmagyarázni, hogy barackmagból is lehet hasadóanyagot készíteni. A könyv nem attól jó, hogy szánkba rágja, hogy Vad Bill Donovantól napjainkig miben is jeleskedett az általam is ismert szervezet, melynek langley-i birtokáról azt hallottam, hogy egyszer egy nő nemcsak teherbe esett ott, hanem meg is szült, mert segítség nélkül kilenc hónapig nem talált ki. A déenes vizsgálat felmentett. Nos, nyájas olvasó, már rájöhetett, hogy az gazi hírek nem a sorokban, hanem a sorok közt keresendő, amennyiben közös nevezőre juthatunk abban, hogy katona az, aki pénzért hal meg. Kém viszont nem hal meg csak átalakul. Az Új Könyvpiac online változatában megtalálható egy nagyon szakszerű írás erről a valóban izgalmas könyvről, de egyrészt azt nem én írtam, másrészt a könyv attól nagyszerű, amit elhallgat. Hisz ebben áll a CÉG ereje. S itt eltekinhetünk attól a butuska elhárítótiszttől, aki 1970-ben az izgatás kifejezést szokatlanul vonzó morfémáját politikai töltés nélkül adta elő nekünk a ceglédi gimi patinás falai közt, melynek tényleg füle volt (fültől fülig). No, ez még abban a korban volt , amikor a ceglédi orosz laktanya silbakoló mongoloid kiskatonája, az akkor még modernnek számító kémelhárító eszközökkel intézte el a belépést. Kezet rázott a vendéggel, akinek ettől kormos lett a tenyere és aztán amikor elkezdődött az Oroszország Anyácska lampaszos vezetőinek véget nem értő tósztjainak sora, könnyen kiszúrhatták, hogy akinek nem kormos a tenyere, az a kém.