Haller János táncát díjjazták

Haller János, a Szegedi Kortárs Balett táncosa kapta a "Legígéretesebb Pályakezdő Táncművész" díjat, melyet február 13-án este a Táncművészek Bálján személyesen Európa egyik legnevesebb alkotójától, Robert North koreográfustól vett át.

A rangos szakmai elismerést a Magyar Táncművészek Szövetsége ítélte oda a Szegedi Kortárs Balett kiemelkedő táncművészének. Haller János 2003-ban végzett a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc szakán, 2004-től a Szegedi Kortárs Balett tagja. 2008-ban a szegedi közönség szavazatai alapján ő lett az évad legjobb táncosa és még ugyanebben az évben a “Philip Morris Magyar Balett és Kortárs Táncművészetért Junior Díj” tulajdonosa. Mint azt Haller János elmondta: ez a legfontosabb elismerés, amit eddigi pályája során kapott, rendkívül inspiráló számára, az pedig külön megtisztelő, hogy ezt pont az egyik legismertebb táncos legendától, Robert North-tól vehette át. A táncművészt legközelebb február 18-án a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, február 26-án pedig a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség a Homo Hungaricus című táncjátékban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére