1995-ben John Lasseter egy örökéletű egészestés CGI rajzfilmmel kápráztatta el a világot, a Toy Story ezzel együtt pedig utat nyitott a számítógéppel animált mesefilmek dömpingjének. A korszakalkotó nyitófilm minden tekintetben különleges helyet foglal el a CGI-animációk között, Woody és Buzz (és persze a többi játék) népszerűsége pedig a kreatív forgatókönyvön legalább annyira – ha nem jobban – múlott, mint a technikán: máskülönben aligha állhatna 15 év múltán is a legjobb Pixar-filmek listájának első helyén a játékok háborúja.

A technika és az írói kreativitás a harmadik részre is megmaradt, az évek múlását pedig úgy látszik Michael Arndt is figyelembe vette a forgatókönyv megírásánál: Andy felnőtt és a főiskolára készül, ahova 17 éves fejjel azért mégse viheti magával gyerekkorának legféltettebb kincseit. A kinőtt játékok érzékelve szomorú helyzetüket inkább továbbállnak, a Sunnyside Óvoda pedig ideálisnak tűnik életük új, mókával és kacagással teli fejezetének helyszínéül – csakhogy ezt az ovi szamócaszagú, rózsaszín plüssmedvéje egy kicsit másképp gondolja…

Sajnos napjainkra eluralkodott Hollywoodon az a tendencia, hogy a minél nagyobb haszon érdekében addig dagasztanak egy filmet, amíg minimum trilógia nem lesz belőle, aztán a rajongó az egyre gyengébben sikerült részek után már azt kívánja, bár be se ült volna a folytatásra. Nem tudom, a 11 éves kihagyás lehet-e a siker titka, mindenesetre a Toy Story harmadik része annyira üdén és frissen hat, mintha csak ez lett volna a játékháborús csapat első közös kalandja. A 3D pedig – hiába a pörgős akciójelenetek hiánya – még inkább élettel tölti meg a szereplőket (játékoknál pedig ez nem olyan elhanyagolható körülmény). Lee Unkrich rendezése technikailag és dramaturgiailag egyaránt magas színvonalon pörgeti végig a kilencven percet, újra és újra csavarva egyet a történeten – csak hogy egy percig se unatkozzunk.

Feketén-fehéren: a Toy Story 3 minden tekintetben felveszi a versenyt mind az előző két résszel, mind a konkurens CGI-animációkkal. Humoros, lendületes és mindezek előtt rendkívül ötletes, amin még felnőttként sem unatkozik az ember. Ha ehhez még hozzávesszük a 3D élményt és a filmet kísérő Éjjel és nappal című pár perces kreatív kis animációt, amellett, hogy három legyet ütünk egy csapásra, utazhatunk is egyet az időben: röpke másfél órára ugyanis mindenki ismét gyereknek érezheti magát egy kicsit. Ennél már csak gyerekjátéknak lehet jobb lenni.

rendező: Lee Unkrich
forgatókönyvíró: Michael Arndt
zene: Randy Newman
producer: Darla K. Anderson
executive producer: John Lasseter

szereplők:
Tom Hanks (Woody hangja)
Tim Allen (Buzz Lightyear hangja)
Joan Cusack (Jessie hangja)
Don Rickles (Krumplifej hangja)
Estelle Harris (Krumplifej asszonyság hangja)
John Morris (Andy hangja)
Jodi Benson (Barbie hangja)
Michael Keaton (Ken hangja)
John Ratzenberger (Hamm hangja)
Wallace Shawn (Rex hangja)
Ned Beatty (Lotso hangja)