A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint – amely nem nevesíti Király Tamást – az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendőrök betörésre utaló jeleket nem találtak.
Az 1952. szeptember 13-án született Király Tamás avantgárd divattervező a nyolcvanas években kezdte karrierjét. “Korai munkáit a szigorú geometriai formák jellemezték, később fordult egy csillogó stílus felé és aranyozott, valamint ezüst laméból készült kreációkat alkotott. Valamennyi alkotása kézi készítésű. Úgynevezett divatkorzókat is rendez Budapest belvárosában” – olvasható a 60 éves divattervező blogján.
Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált róla. Egyetlen kelet-európai résztvevőként Vivienne Westwooddal is bemutatta kreációit. Riport- és portréfilmet készített róla a BBC, a ZDF és a TV5 csatorna. Tárgyiasult álmait minimalistának, konstruktivistának lehet nevezni, olyannak, amely a giccs titokzatos világához tartozik. A STERN német hetilap “divatpápának” nevezte őt – áll a honlapon.
Utoljára 2013. március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten az Elle Fashion Show keretében a Millenárison
Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.
A 2010-es Sziget Fesztiválon nyilatkozott az ANTROPOS.hu TV-nek Király Tamás. Akkor a Szigettel kapcsolatban kérdeztük!
Hozzászólások