Köszönet (Gorbói Tamás)
Illik köszönetet mondani mindazoknak,
akik segítették ennek a könyvnek megszületését. De mivel az itt olvasható
oldalak azon jelenetek szövegkönyvei, amelyeket az RTL Klub Gálvölgyi show című
műsorában példátlan sikerrel jelenített meg a nagyszerű Gálvölgyi János
partnereivel, Gesztesi Károllyal és Faragó Topival, az első köszönet tehát őket
illeti. Köszönettel tartozom barátomnak, Balogh Zoltánnak is, aki

szorgalmasan lejárt egy konditerembe, hogy motívumot gyűjtsön a
jelenetekhez. És talált is jó néhány gyöngyszemet. És köszönetet kellene mondani
azoknak is, akiktől az elhangzott mondatokat elcsíptem, vagy elcsíptük itthon és
külföldön, de hát engedtessék meg nekem, hogy nekik ne köszönjek meg
semmit.
Végül köszönetet kell mondanom magamnak is, mer voltam olyan profi, hogy
kiadattam ezt a könyvet, mer nem vagyok én se kispályás, és amit összegurigázok
a honoráriumból, azt a lóvét
benyomom egy merdzsóba, és majd mindenkit
lenyomok a pályán vazze. Mer a lóvémér azt csinálok amit akarok vazze, ezt vésd
a fejedbe kiccsávó, mer rádküldöm az embereimet. De mivel profi vagyok, a profi
nem köszön meg semmit, mer azér lett profi. Így aztán nem mondok köszönetet
senkinek sem. Meg vagyok értve, vazze?

Bevezető (Gorbói Tamás)
Itt
vannak körülöttünk. Itt élnek velünk. Látjuk őket, halljuk őket nap mint nap. Ők
azok akik a leállósávon előznek 180-al, akik parkolnak a mozgássérülteknek
fenntartott helyen, akik bárhol és bármikor a sor elejére állnak, akik magyarul
csinálnak botrányt a római reptéren, mert késik a gép, akik szidják az államot
az adó miatt, de röhögve dicsekednek a lichtenstein-i számlákra kimentett
pénzükkel. Ők építenek minimálbérből százmilliós házat, és ők nem jelentik be az
alkalmazottaikat. Ők azok, akiknél az értékmérő a merdzsó, a dzsipó és a dzset,
a bömcsi lóereje és ára, valamint a vásárolt nők száma.
Ők ordítják a
manchesteri Old Trafford shopjában, hogy szart se lehet itt venni, és ők esznek
bele az élelmiszer áruházakban a polcokról elemelt csokoládékba és isznak bele
az italokba.
Ők állnak be idegen garázsajtók elé, és ők dobják ki a szemetes
zacskót a kocsi ablakából.
Ők nem pucolják el kutyájuk után az utcát, és ők
tapossák le a virágokat a parkokban.
És ők voltak azok, akik ott pezsgőztek
szilveszterkor a phuket-i strandon, amikor tőlük ötven méterre a cunami
áldozatait azonosították a gyászoló rokonok…
Én nem tudom, honnan jöttek,
honnan kerültek elő. De itt vannak, és felismerjük őket, még akkor is, ha
külföldön járunk. Már messziről. Meg sem kell szólalniuk, de sajnos
megszólalnak. Miattuk szégyenkezünk idegen országokban és itthon is. Kevesen
vannak és mégis nagyon soknak tűnnek. A Gálvölgyi show-ban megjelent “Gyúrunk,
vazze?” jelenetek egy része valóban elhangzott mondat. Valós szavak, valós

történetek. Ezeket részben én hallottam, részben a barátaim. A többit a
fantázia tette hozzá, de – sajnos – a fantázia nem rugaszkodott el nagyon messze
a valóságtól. És amikor harsányan nevetünk a nagyszerű színészek játékán, erre
is gondoljunk. Mert ők itt élnek köztünk. És egy kicsit útban vagyunk nekik.

Ajánló (Farkasházy Tivadar)
Elment már melletted egy plázában olyan
nővel, akinek kevesebb eredeti testrésze volt, mint Mick Jaggernek? Villogott
már rád másfél méter távolságból százhússzal terepjárójából, hogy tűnjél a
sávjából a sunyiba? Elnyomta már autórádiójának basszusa a közeledő mentő
szirénáját? Megsüketültél már egy liftben ágybeli kalandjaitól? Láttál már rajta
kisebb tételekben másfél kiló aranyat? Ordított párizsi pincérrel, hogy miért
nem tud magyarul? Letaposott hat óvodást ballagáson, hogy minél közelebbről
fotózhassa az ö csemetéjét? Mondta már neked, hogy őt sohasem érinti a
benzináremelés, mert mindig húszezerért tankol? Ha igen, akkor tudod, kiről szól
ez a könyv. Mert igaz, hogy nem tud semmit, de azt legalább jó hangosan. Viszont
mindent megvehet, s ezt nem győzi hangsúlyozni. Egy biztos, ezzel a figurával
évek óta alig győzünk betelni, az is meglehet, hogy a legjobban neki tetszik.
Úgy tíz éve a Park Színpadon láttam Dolák-Salyékkal a Besenyő családot, a
közönség dőlt a kacagástól, s ahogy körülnéztem, akkor vettem észre, hogy egy
csomó besenyő ült körülöttem. Itt az ideje, hogy megőrizd őt az unokáknak, előbb
persze nevess egy jót rajta olvasva is, hozzáképzelve ismerőseid köréből,
legelébb is persze Gálvölgyit.

Két „Vazze” a könyvből:

Adós

Vállalkozó 1: – Szótlan vagy ma nagyon, vazze.
Vállalkozó 2: – Mer be
vagyok rágva rád, vazze. Olyan vagyok, mint a rozsda a kocsidon. Adósom vagy,
vazze.
– Én vagyok az adósod, vazze? Én, aki helyetted lopattam el a
szomszédod kutyáját?
– És amikor én felgyújtattam a spanod kocsiját? Égett a
Merdzsója, mint a zsír! Azt is én zsíroztam meg, vazze!
– És amikor
kipakoltattam a vejed házát? Csak két redônyt hagyattam benne, hogy ne süssön a
szemébe a Nap, vazze. Mér, az mi volt?
– Arra vagy oda? És amikor eladattam
a száz lopott dzsetedet, vazze? Én nyomtam be a lóvét a zsebedbe! – Aprópénz! Én
aprópénzér nem hajolok le, mer megrántom a derekam, vazze. Mer amikor én
betoltam száz millát az autós bulidba, te kettôszázat vettél ki. Én meg csak
háromszázat, vazze!
– Számoljál már, vazze! Azt meg elfelejted, hogy én

építettem föl neked az öt szar lakóparkodat bontott ukrán
téglából?

– De én énekeltem ki az egészet a piacon, vazze! Azzal kellett hirdetnem,
hogy energiatakarékos.
– Mér energiatakarékos az, vazze?
– Nem köll
lámpát gyújtani, mer az ukrán tégla sugárban világít. Erre ment rá a teljes
reklámlóvé, hogy azt nyomtuk a sok hülye vevő fejébe, hogy az urből is látni.

– És tényleg látni?
– Hát ellenőrizzék le, vazze! Az első, aki nem
látta, nálam reklamálhat. De aztán bizonyítson nekem, vazze, mer én csak a tutit
akarom hallani.
– Akkor is te tartozol nekem, mer én hozattam be az
egyszer-használatos kínai bicikliket, amiket svájci
versenybringaként adtál
el. Százezer darabot , vazze, százezret! Hát mennyi lóvét szakítottál le ezen,
vazze?
– Neked meg jutott a hat konténer hamisított óra, vazze! Látod
kiccsávó nem vagyok még annyira hülye, hogy ne emlékezzek. Az én agyam még a
régi, vazze, mint a lopott toronyóra. És ketyeg is, vazze.
– Hát akkor
gyúrunk, vazze?
– Gyúrunk, vazze.

Esküvő
Vállalkozó 1: – Ha itt
végzek a gyúrással, megyek lezsírozni a lányom esküvôjét.
Vállalkozó 2: –
Mér? Nincs rá embered, vazze? Már olyan rosszul mennek a dolgok?
– Mer ezt
is nekem köll intézni. Mer hülyékkel vagyok körülvéve, vazze.
– Igazi profik
már nincsenek. Kezd kihalni ez a szakma is. Meg hígulunk is, vazze. Ma már
mindenki lehet nagyokos.
– Azt mondja az emberem, hogy a pap nem ér rá, mer
aznapra már van egy esküvôje. Micsoda? Nekem ne haknizzon a csuhás, vazze!
Mondtam, ha akarja felrántok neki egy plébániát. De aztán kussoljon be. Kell
torony is? Az is lesz, vazze, meg harang. De legyen vége a hakninak, vazze,
amikor nekem dolgozik!
– És már minden le van vajazva?
– Már
megrendeltem a repülôt, az hozza a gyűrűket a várba.
– Milyen várba?
Melyikbe?
– Hát a Londoniba, vazze. Ott a folyó mellett. A bástyáról lônek
majd ágyúval, díszlövést. Azt mondtam, addig lôjenek, amíg el nem találják a
hidat.
– Nálunk a zenével volt a zur. Azt mondták, jön egy duó. Kérdem, hány
tagú. Mondják kettô. Micsoda, vazze? Nekem legalább öt tagú legyen egy duó,
vazze. Nem vagyok én kispályás!
– Nekem az az angol jön, a gombafeju. Az a
Mekkartnyi. Mondtam, susogjon be egy összeget, megkapja. Nem szegényház ez,
vazze. De azt mondják, nem tud mulatóst játszani. Pancser ez is, mint a többi.

– Nálunk kellett egy nagy terület a vendégeknek. Lecsapoltattam a Balatont
Tihanytól keletre. Különben csak egy darab aranyhidat ígértek az emberemnek.
Ebbôl balhét csináltam. Nekem legalább három köll aranyhídból, vazze. Ha már az
ember lányának esküvôje van!
– Elbeszélgettem egy kicsit a vejkóval is.

– Mit mondtál neki?
– Mondtam neki, nekem a lányom a legfontosabb,
vazze. Ha nem lesz frankó vele, lelövetem, vazze.
– És? Mit mondott erre?

– Nem emlékszem. Lehet, hogy már le is lövettem.
– Az jó. Na, gyúrunk,
vazze?
– Gyúrunk, vazze.