?Nem?, mosolyogtam, ?Grösser!? Nagyobb ösztöndíj, nagyobb fal, már-már csodálkoztam magamon, hogy korábban az egy év Berlinért annyira odavoltam. Eine kleine ajrópai kiruccanás volt mindössze, egyetlenegyszer adtak ennem a repül?n, azt is majdnem kihánytam. Mit meg nem teszek, hogy Szatmárnémeti hírnevét nagyobbítsam! Szóval měveltek, tájékozottak! Ösztöndíjam híre, ugye, nemcsak a Népújságban jelent meg, biztos voltam abban, hogy a kínai népújságban is benne van, még a kommunista sajtóból tudom, hogy ?Zsemlye zsibong? a neve vagy valami hasonló.
Az igaz, hogy Kína nevét nem mondtam, nem repült, hogy is mondjam, a pekingi kacsa a kisasszony rúzsozott szájába, de hát ki gondolta volna, hogy egy egészen más ?nagy fal?-hoz irányít. Kissé elcsodálkoztam, hogy fegyveres arabok terelgettek a taxihoz, én a kínaiakat másképp képzeltem el. De hát arra gondoltam, vendégmunkások, mit meg nem tesznek szegények, hogy a betev?t vagyis a robbanóanyagra valót megszerezzék, Pekingben güriznek. Mindenki, ugye, nem részesülhet ösztöndíjban, mint én.
Amikor leszálltunk, éppen valami népünnepély lehetett, a taxisoför szerint szabad demokratikus választás, lobogtatták a zöld zászlókat, a vezet?jüknek viszont vörös volt a szakálla, megsúgta nekem az idegenevezet?m, csakis azért, mert járt Medinában.
?Medicinában?, írtam át magamban a szent hely nevét, mosolyogtam, már be akartam mondani a maroktelefonba Jutkának, akit én Dokinak becézek könyveimben, aztán lemondtam róla, csakis a guba miatt, kínos, ne beszéljünk róla. Kínos ugye, a világ másik oldalán… Meg hát abban sem voltam biztos, hogy a hangom átjut-e a bazi vastag betonon. A zöld színt szerettem, ami a zászlójukon van, viszont a vörös számomra örökre kommunista remineszcencia, kimutatta Selyem Zsuzsa rólam szóló értekezésében.
A vér akkor fagyott meg ereimben, amikor az izraeli zászlót megpillantottam, azt ugye nem lehet összetéveszteni mással, se vendégmunkások nem hurcolják magukkal. De még a fegyver csövét sem, ami rám meredt.
Akkor esett le nekem, hogy a ?nagy fal? a palesztínai nagy fal, a zöld zászló meg a Hamaszé, a vörösszakállasban pedig Muhammad sejket tisztelhetem.
Hiszen akkor engem itt Hamasz-aktivistának néznek, rémülök meg, Berlinben egy év alatt nem féltem ennyit, mint ott a tíz perc alatt. Hiába próbálom viccel elütni a dolgot:
?Nagy fal!?, mondom magyarul, mutatok a falra. Magyarul mondom, mivel a katona nyelvén nem tudok, a Hitler nyelvén talán éppen nem tanácsos. Átkozom magamban ?seimet amiért Szatmár-németiben láttam meg a világot, s nem Szatmár-franciában van legalábbis Gönyüben… De Homoródalmás talán megteszi…
ň propos Almás! Még ott a halál torkában is haza gondolok: ?ha ezt a temérdek falat ki lehetne mérni, megépíthetnék rajta az utat nemcsak Udvarhelyig, hanem talán még Farkaslakáig is, az esedékes Kossuth-díjat házig hoznák, nem kellene Budapestre érte felutazni?.
?El-Almash?, mondom a rám jellemz? szelídséggel. Kínosan mosolygok hozzá, hadd lássák, más volt az úticélom. ?Át-pishi?, toldom meg lakonikus els? közleményem. Azt értem az alatt, hogy átpisilni sem lehetne rajta. ?Kosher!?, próbálok hízelegni, hátha elenged.
Közben titkon a szakállam figyelem ? belülr?l. Arról már hallottam, hogy percek alatt meg?szült valakinek a szakálla, nehogy nekem megvörösödjék!
?Szedni el-almash, turiszt, mondom, no Hamasz?.
Ahogy ezt hallja, hátizsákom felé bök. Még az is! A végén azt hiszi, bomba van benne, s én lennék az öngyilkos merényl?, akit feladatára kiküldtek.
Nyilvánvalóan nem értjük egymást, majdnem olyan nehéz a kommunikáció, mint a Kárpát-medencében. Nem is a románokra gondolok els?sorban, hanem a magyar-magyar párbeszédre.
?Ál-kitáb, mutatok a könyvemre, nye bomba, ál-kitáb.? Vagyis ?könyv?, kitárhatnád végre azt a kaput… Rá is mutatok, hogy ne értse félre: ?Szezám?. Miközben áldom a légikisaszony Csocsszánt, akinek cseresznye száját nem feledhetem, áldom a tévedéséért. Milyen ?Világév?-et rittyentek én ebb?l a kalamajkából! Ha egyáltalán túlélem…! Amennyiben a Nobel-díjat is megkapom érte, az egész falat megvásárolom bel?le?Dali, aki mindössze egy harminc kilométeres szürreális szobrot akart építeni Bukarest meg Ploiesti közé, ha él még a túlvilágon, kifehéredik a hír hallatán!