Gépesített művészettel találjuk magunkat szemben. Na ne essünk kétségbe, szó
sincs itt a szocializmus cséplőgép, traktor, kombájn, eke és elvtársnő
formációjáról. Győri, finom pasztell színvilága, majdnem lírai hatást kelt. Van
valami bizarr romantika ezekben az alkotásokban. A markáns és nyers erő
képviselői, vasból, fémből és szép, lélekből vannak összegyúrva. Tuti, hogy nem
csak a BME gépész karos hallgatóit ejtik transzba. Ezek a technikai csodák
bizonyos aspektusból megtalálják az utat a nőcik szívéhez is, nem beszélve
persze a tökösebb csajokról.
Babits mondta ki először, hogy a tárgyaknak
lelkük van, és alkonyatkor életre kelnek. Milyen igaz! Győri festményein valami
hasonló történik, bár nem kell alkonyatig várni. Az acél szürkéje helyett, lágy,
szelíd, színek jelennek meg. Roncstelepek, gyárak, kiürült üzemek világának
hangulatát idézik, de nem fotorealisztikus ábrázolással. Miért fest valaki
gépeket, üres gyárakat? Talán észrevesz bennük valami különlegeset, valami
olyat, ami mások számára láthatatlan?  Fricska? Tréfa?  Roncstelep, égig érő
autó kupaccal, nem a zsúfoltság, az elhasználódás, rendezetlen hatását kelti,
inkább csak az elmúlás szomorúságát idézi. A gépek is meghalnak, a gyárak is
kiürülnek, elveszthetik funkciójukat. Léteznek az ember nélkül is?!  21. század,
technika, civilizáció, gépek és csak egy kicsit az ember százada.
Győri Zsolt
vagány és merész. Mi sem, bizonyítja ezt jobban témaválasztásánál Magán
emberként sem semmi. Tanított elítélteket, közép és emeltszintű érettségire
készítette fel őket, részt vet az Ózdi Roma Művésztelep oktatói munkájában is.
Indonéziában, Olaszországban és Máltán volt ösztöndíjon. Nem utolsósorban, pedig
gyönyörű mozaik asztalokat készít, melyeket bárki megcsodálhat honlapján.