Más életét élve retteg a tegnapi ma
Zakatol valami zaj lehet, hogy a rádióból
Az éjszakai vonaton lekapcsolódnak a fények
Furcsa, de most is téged keresve lépdelek
Abban a furcsa semmiben sötétség
Csupa rettegéspillanat összegyülve a homokórában

2001.

Tegnapi éjjel

Alszol
Apró ürességek kitölt?i lélegzeted
Alszol
Az elérhetetlenség távolságában
Az elérhetetlenség valóságában
Pedig ölellek
S te öleled a lebegô álmokat
Vagy csak saját magad, hogy el ne veszítsd
Ami vagy, vagy voltál talán
Alszol
A kétségbeesés elsô pillanata ez
Most mindent annyira átváltozottnak érzek
Alszol
És én nem merlek felébreszteni téged
Így még enyém lehet az elrabolt lélegzeted
Az elrabolt melegsége testednek, a nyugalmad
Ölellek
Talán félelmemben, hogyha eleresztelek
Elrepülsz t?lem
Máshoz

2001. február 26.
Egyszer csak

Minden olyan furcsán néma vagy valami süketség lepte meg a fülem.
Az utcán mindenki valakivel sétál és egymással szavakat váltanak
Modern imákat suttognak, modern mítoszokat mesélnek
Történetek születnek és n?nek meg egy pillanat alatt eltorzult mesékké.
Hol van hát az igaznak vélt való, amit belep már a zöld halál
Ahogy meddô anyák ágyékát.
Megles egy láthatatlan résbôl a néma múlt és jövô
A halál elsô hírnöke.
Szavakat véstél valahova a porba, múlandó valóságnak
Ez talán létezett valamikor
De elmosták az ég szemerkél? könnyei
Szavakat véstem Neked a porba
Elmosta a város zaja
Most némán állok csak képzelt el?tted
Magamnak beszélek
Bolond múlandóságomban öreg lelkemmel
Kinevet a torz éjjel csillagtalan városi rózsaszín ege
És már nem is fáj a magány egyszer csak jött magától minden pillanat és
Felfedezted önnmagad, a felh?k tükrében állítottál szobrokat
Emlékek hazug képében.

2001. április 11.

Nem az állandó, hanem az egye
Szěkül?
Saját világom számkivetettjeként
Rendetlenségében rendet hazudó
Öntörvényěségében a törvénytelen
Áldozat egy kíméletlen, romlott
Oltár börtönében
Preparált csókok közt
Egy hazug világ igazságában
Soha nem látott határok közt
Határtalan butaság láncaival
Szeretkezni a halállal
Látva megpróbálni láttatni és
Megvakulni
Sorsára hagyatva sorstalan
Örök kárhozatban Babilon
Lángjai közt
Nem létez? igények igénytelenségében,
Mint a levegôre
Szomjazó fuldokló hal a
Kiszáradt tó medrében kapálózva
Önnek új üzenete érkezett
Egymásra hulló szavak
Halmaza átkozott némaságban
Falakra firkált érthetetlen
Jelek a jöv?nek
A pillanatragasztó még segíthet,
De már nem lesz ugyanaz

2002.

És akkor…

…egyszer azt mondtad
de már nem emlékszem mit és miért
jutott eszembe egyáltalán
csak álmodozom tétován

mesék ezek
történetek

2002. otóber 6.

Az ördög megkísért

Lesz itt éjjel és még két nap
A jéghideg félelem most elkap
Az ördög megkísért
Hirtelen semmi semmit sem ért

A kígyó furcsa csókkal csábít
A fény és a sötétség elkábít
Az ördög megkísért
Álmomban jön el lelkemért

Az ördög megkísért
Már értem a jó és a rossz értékét
Mindez nem oly szép, mint hinnéd
Az ördög megkísért

Látom a jöv? színét
Minden más, mint hinnéd
Éjjel lett és nappal, csak két nap
Más lett a fénye a hajnalnak
Az ördög megkísért

Most megfizetsz minden félelemért

2003.02.25.

Kiüresedett pillanatok
Húzok egy vonalat
Mintha alkotnék, de aztán hirtelen minden
Csak elmúlik
Fájdalom a megmagyarázhatatlan útakon
Most és mindörökké
Vagy talán soha
Meg nem ismert pillanatok
Húzok egy vonalat
Mintha teremtenék, de ez a véget jelenti
Elfelejteni, ami nem is volt
Valaki más mondatja velelm
A szavakat, amiket elhallgatok
Belém szorul és nem szabadulok

2003.05.08.

A világ véget ér
Lassan hoz egy szót
Hozzád ér
Megérint
A sok idegen
Tollakkal ékesítve
Tested megfeszítve
Hosszan nyúlik el
A világ véget ér
Egy verset ír
Magában mondja el
És elveszíti végleg
Mostmár örökre csak Téged
Hív a vér
A világ véget ér
Halk halált hal a szél
Bokrok és fák ölelnek át
Hozza az éj vásznát
Szétfeszít a tér
A világ véget ér

2003.06.20.

egy véletlenböl születik
egy csepp vér
egy csepp pillanat
a lét feszül a falakon
minden megmarad
minden elmúlik vele
születik egy vers egy pillanat alatt
és elvesztem az utcán
a tömeg lábai közé akad
egy csepp hullik le arcomról
kínosan gördül utána a másik
véletlen születtem én is
lassan id?m lejár

2003.06.25.
Pillanatonként

Egy futás ez
az id? ellen rohanunk
Száguldásban félve kihajolva
kezem után kapnál
mindez hiába

Pillanatonként halunk meg

Rettegésben az éjt?l a hajnaltól
az id? ellen rohanok
A holnapok távolba vész? sziluettje
kezemet adnám kezedbe
mindez hiába

Pillanatatonként halunk meg

Nyújtózkodunk a gyertya csonkján
elmúló id?nkért
Suttogjuk egymásnak titkainkat
szeretnél magadhoz húzni
mindez hiába

Pillanatonként pusztul a vágy

Elfolyó viaszgolyó percmutató
elmúló id?mért
mormolok furcsa szavakat amiket nem értek meg
szeretnélek magamhoz húzni
mindez hiába

Pillanatonként pusztul a vágy

Lovasok a kastélyok udvarán
illuzióba rángató improvizáció
dallamok suttogása
mások idegen érintése
és oly magányos a tömegben
kereslek kutatlak az éjben
meg akarlak találni
hozzád bújnék
nekem rendelt az ég, de te nem érted
nem tudod
elmúló pillanatod lettem csupán
életed kihül? alkonyán
Pillanatonként halok beléd halált
Pillanatonként halok meg
Simítsd ki arcomat
arcomon a ráncokat
mosd le rólam a kínokat
ringass öledben
altass el a sok álmatlan év után
ne hagyd kérlek….
Pillanatonként halok halált
Pillanatonként….
Tarts meg…
(nem engedhetsz el)

2003.07.31.

Színek

Ahogy látlak
most más színbe öltözve
Furcsa érzések közt
Némán ülve
Megváltozott állapot vagyok
Egy történet az éjben
A létnek így mesélem
most ahogy látlak
pompázva új színekben
Képtelen mozdulat vagyok
Lassan, bódultan járva
Kanyargón sánta utcákba
a néma csend telepszik mindenre
Tükrözödöm az arcába
Elterülön arctalan vagyok
Egymás után rakott szavak
Az asztalon szétpattanak
Szemeidben látom
a pillanatok ahogy elmúlnak
Szétcsúszott álomkép vagyok
És akkor lassu mozdulatok
Képtelen házak
Elveszett vagyonok
minden van érzed
Csak én nem vagyok