Január 11-én Gadó Gábor Dukay Barnabással és Geröly Tamással lépett fel a
Columbus jazzklubban. A programajánlókban azt olvashattuk, hogy Gadó Gábor a
„mély gondolatiságba” kalauzol bennünket, ami igaz is volt, azonban a
mélységekről alkotott fogalmaink eltérőek lehetnek. Adott esetben pedig ez a
koncert nem feltétlenül tartozott az emészthető kategóriába, elsősorban azért,
mert a jazzhajó vendéglő részében tartották. Értsük ez alatt, hogy enni nem
biztos, hogy jóízűen sikerült volna erre a zenére, a tört ütemek, a majdhogynem
húrszaggató zongora és a virtuóz gitárjáték ugyanis összpontosítást követeltek,
ha érteni akartunk belőlük valamit.
Ez pedig nem volt könnyű feladat, hiszen
ez a jazz ugyancsak elrugaszkodott a Földtől. A zene hol félelmetes, sötét
mélységekbe ugrott, hol lassan visszakalandozott a sárgás fényekkel teli
puhaságba, majd újra felfokozódott, eluralkodott rajta a káosz, hogy aztán
lassan kifújhassa magát, és a jegyzetfüzetbe is csak impressziók, skiccek,
karcok kerültek.
Ezen a koncerten valami olyasmit kaptam, amire egyáltalán
nem számítottam, írhatnám azt is, nem ezt vártam, mégis újra rádöbbentem arra,
hogy a kontrasztokban milyen fantasztikus csodák vannak, még akkor is, ha
nehezen megy a befogadásuk.
Hozzászólások