Ha valaki azt mondja nekünk, legyünk résen, mert a látszat csal, az a minimum elvárásunk, hogy jól becsapjanak, az orrunknál fogva vezessenek minket. A Focus – A látszat csal ezt ígéri, de a legnagyobb hazugság épp abból fakad, hogy nem tud átverni minket.

A Glenn Ficarra – John Requa rendező- és írópáros (I Love You Phillip Morris; Őrült, dilis szerelem) nagyjából ugyanabba a hibába esett bele, mint két éve Louis Leterrier a Szemfényvesztőkkel: izgalmas, fordulatos sztorival kecsegtettek, (el)ismert színészekkel, de nem sikerült beváltani a hozzájuk fűzött reményeket. Illetve maga a műfaj az, ami ezt megkövetelte volna, hiszen ki látott már kiszámítható heist filmet? Vagyis inkább ki emlékszik rá?

Nicky (Will Smith) történetére sem fogunk egykönnyen visszaemlékezni. A fiatal, sikeres csaló leginkább pitiáner munkákból szerzi a pénzét, hogy elkerülje a nagy balhék okozta feltűnést, legalábbis ezt állítja magáról. Jól összeszokott csapatába beveszi az újonc, ám felettébb lelkes (de ami még fontosabb, felettéb jó nő) Jesst (Margot Robbie), aki gyorsan bele is tanul a szakmába. Röpke egy – busásan jövedelmező – hét után Nicky mégis kiadja a nő útját, így menekülve az érzelmek okozta puhányság és sebezhetőség elől, hogy aztán három év múlva, mikor útjaik újra keresztezik egymást, megnehezítsék egymás dolgát. Ennél többet mondani már pofátlan spoilerezés lenne, de gyanítom, hogy enélkül is könnyedén kitalálható minden „nagy fordulat”.

Focus – A latszat csalA feszültséget csak az tartja a nézőben, hogy lesz még valami nagy csavar, ezért folyamatosan agyalunk, megpróbálunk rájönni, hogy hol ejtenek minket pofára. Tudjátok hol? Ott, hogy egyáltalán hittünk a csalásban.

A cikk folytatása ITT!