FIREDOG: Új név, régi tapasztalatok

Firedog
A Plastik Angel névvel kezdő, majd Plastik Anthyel-re módosult, és jelenleg FIREDOG-ként futó Preyer Györggyel beszélgettünk a többszörös névváltoztatás okairól, és az újjászületéséről.

-Azt tudjuk rólad, hogy korábban Plastik Anthyel néven zenéltél. Miért változtattál nevet?
-Igazság szerint Plastik Angel voltam hosszú évekig, majd azt változtattam meg Plastik Anthyel-re. A jelenlegi és terveim szerint végleges névváltoztatás oka nagyon egyszerű. Annyira elkanyarodtam attól a stílustól, amit évekkel ezelőtt játszottam, hogy nem volt értelme életben tartani az előző nevem, főleg, hogy az utóbbi években szinte teljesen feledésbe merült.

-Egy teljesen új névvel nehezebb bekerülni az éjszakai élet körforgásába. Miért érezted úgy, hogy a névváltoztatásra mégis szükség van?
-Azon, hogy hogyan lehetne könnyebben-nehezebben újra érvényesülnöm, nagyon sokat gondolkodtam. De mindig ugyanoda lyukadtam ki: Új névre, és tiszta lapra van szükségem. A legfontosabb talán, hogy Plastik Angel nem lehetek, mivel van egy német Plastic Angel számos kiadvánnyal, és az akkori kiadóm figyelmeztetett, hogy ebből vita lehet. Az akkor kitalált Plastik Anthyel név a múlthoz való ragaszkodásom eredménye volt. Leírhatatlan, kimondhatatlan és megjegyezhetetlen. Nagyon rossz választás volt. Továbbá az a korszakom lezárult. Akik a Plastik féle zenét szerették, ha letöltenék, a mostani mixeimet csalódnának, és csalódtak is. Akik pedig nem szeretik, amit akkor játszottam, azok le sem töltenék, mert Plastik mix. Így aztán adta magát a helyzet, új név kellett. Azonban a tapasztalat és a tudás megmaradt, így mégsem érzem azt, hogy teljesen a nulláról indulok.

-Már jó ideje alig lehetett hallani rólad. Ezt az újjászületésednek „köszönhetjük”?
-A probléma az volt, hogy amellett, hogy nem foglalkoztam önmagam menedzselésével, a fentebb említett stílusváltásnak és a magyar partyrendszer egysíkúságának köszönhetően nem tudtak már hívni, mert nem merték, vagy nem is akarták megkockáztatni, hogy a partyzók céltáblájává váljanak abban az esetben, ha nem tetszik nekik, amit játszom. Egysíkúságon itt azt értem, hogy egy kezemen meg tudom számolni hány olyan rendezvény van Magyarországon, amely bemeri vállalni, hogy olyat mutatnak az embereknek, amihez nincsenek hozzászokva, vagy esetleg nem is ismerik. Gondolok itt egy bulin hallható több fajta stílusra, vagy egy új zenei vonulat bemutatására. Legjobb ellenpéldák és példaértékű rendezvények is egyben a Rewind, vagy a Breakbeat Massive. Úgy érzem ez kell, hogy legyen a jövő. Ne a partyzók diktáljanak. Felelősségteljesen merjünk újat, mást, és többet mutatni, mi dj-k és szervezők egyaránt. Most voltam például a szlovák Metro Club-ban fellépni, és úgy játszottam 130bpm körüli break-eket és electro-indie house darabokat, hogy körülöttem csupa DnB dj volt, köztük az utánam következő Hospital Records-os B-Complex is. Ha ott működik, akkor itt is működnie kell, és nem azt mondom, hogy minden DnB bulin legyen house meg break, de a house bulikon menjen más 125-130bpm körüli téma (pl.: breakbeat – indiehouse), hadd ismerkedjenek a népek mással is. Bocsánat, hogy így elkanyarodtam.

-Honnan a név?
-Erre engedd meg, hogy ne válaszoljak. Sokan kinevetnének. (nevet)

-Milyennek írnád le a zenét, amit most játszol?
-Stílusban nagyon sokrétű vagyok, ez a mai napig nem változott. Talán a ma legjobban hozzám közelálló definíció az a Meat Katie és Elite Force által közismerté tett tech-funk kifejezés. Én ezt a következőképpen értelmezem, remélem helyesen: ez a stílus elnevezés minden olyan elektronikus zenére ráhúzható, mely előremutató, szokatlan hangzású és a saját stílusába nem sorolható be 100%-osan. Legyen az breakbeat, house, electro, electrohouse, tech house, indie house, techno, dubstep stb. Én úgy veszem észre, hogy szinte freestyle, stílus-független, mégis tánctérre készült őrjítő dinamikával rendelkező track-ek egyvelege a tech-funk, és ez egyben az is, amit játszom.

-Mik az elvárások magadtól? Egy album, vagy…?
-Elvárások célok vannak. Azonban szinte zérus ismertséggel most a legfontosabb a promo mixek készítése, valamint booking-ok szervezésének és szerzésének kísérlete Budapesten és országszerte. Emellett zenekészítés és házalás a kiadóknál. Pont a minap készültem el hosszú idő után egy friss munkámmal, melyet elküldtem pár helyre. Várom a visszajelzéseket. Nagyon hosszú távban egyelőre nem gondolkozom, most a jelenem (ami igazából egyben a jövőm is) és az azzal való munka köt le szinte 100%-osan.

-A közeljövőben előrukkolsz valami nagyobb zenei anyaggal?
-Mixek havonta jönnek ki a kezem közül és kerülnek fel a soundcloud (linket lásd az interjú végén) lapomra, honlapokra, valamint fórumokra. Most ehhez a cikkhez például az antropos.hu-nak készítek egy mixet. Saját szerzemények megjelenése pedig a kiadók függvényében várhatóak. Nagy volumenű dolgon egyelőre nem gondolkozok, igyekszem mihamarabb talpra állítani magam az új alteregómmal.

-Jellemezd öt szóval, hogy milyennek érzel egy FIREDOG mixet!
-Dinamikus, erőteljes, fogyasztható underground, vad, amolyan „Tűzkutyás”.

-Egyre több dj rukkol elő mix- vagy partysorozattal. Tőled számíthatunk ilyenre?
-Konkrét mixsorozatom nincs, és ha csak nem kapok felkérést egy rádióműsorba, akkor nem is lesz. A partyszervezés tervben van. Idén október-november körül várható az első rendezvényem itt Budapesten. Havi-két havi rendszerességgel jelentkező partysorozat indítása a célom, melyen olyan előremutató külföldi előadók lépnek majd fel, melyek stílusban az általam képviselt zenei világhoz közel állnak. Elsősorban Magyarországon még nem járt fellépőket igyekszem majd bookingolni. Remélem sikerül valami mást, valami újat hozni a pesti éjszakába.

-Hol lehetett téged mostanabán hallani, illetve van-e már nyárra fellépésed?
-Mivel körülbelül fél éve váltottam nevet, így egyelőre azon dolgozom, hogy a helyzethez mérten minél több referenciát tudjak majd mutatni a megkeresni kívánt kluboknak és partyszervezőknek. Felkérésékkel még csak hébe-hóba találnak meg. Felléptem a közelmúltban a Tűzraktérben, kávézókban és pub-okban, de volt fellépésem Szlovákiában is, szóval egyelőre teljesen megfoghatatlan még nekem is, hogy mikor és hol leszek a nyáron. Facebook-on van egy rajongói oldalam, ahol minden információt időben közzé teszek, mind fellépésekkel, mind mixekkel és egyéb dolgaimmal kapcsolatban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Ezt is ajánljuk

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére