A Filmmúzeum nevű tematikus televízió csatorna 2000 novemberében jött létre
azzal a céllal, hogy a több mint 100 éves múltra visszatekintő filmgyártás
feledésbe merült, örökzöld darabjait megmenekítse és átörökítse az utókorra.
Nos, a küldetés sikeres volt, hiszen az adó napjainkban is működik sok-sok ember
örömére. Mintegy másfélmillió háztartásban jelen van és gyakorlatilag bármely
kábeltelevízió-társaság repertoárjában fellelhetjük.
A Nemzeti
Filmarchívummal folyamatos együttműködésben áll, mindkét intézménynek szívügye a
magyar mozi sorsa, támogatják a honi filmgyártást, valamint termékeinek külföldi
népszerűsítését is. A Filmmúzeum rendelkezik Európa legnagyobb
privátfilm-gyűjteményével, melyek közül legtöbbet maguk a nézők küldenek be és
azért valljuk be, ez nem kis dolog.
No, de akkor ássuk is bele magunkat
egy kicsit mélyebben a témába, nézzünk mit kínált, nyújtott nekünk eddig a
csatorna.

Összefoglalván, a Filmmúzeum, mint jelenség, jó, hogy van. Nagyon jó. Viszont
akárhogy is nézzük, felmerül a kérdés, hogy miért nem vonz nagyobb tömegeket? Ez
egyértelmű: esélye sincsen felvenni a versenyt a kereskedelmi csatornákkal,
kibeszélő-, megvitató-, megdumáljuk-, “káromkodjunk”-showkkal, a színes, együgyű
mondanivalóval és filmekkel. És ez így jó. Ellenben ha megkérdezünk egy ötvenes
embert (márpedig a csatorna saját bevallása szerint ők is célközönség), hogy
miért nem nézi a Filmmúzeumot (a szerző házi közvélemény-kutatása a bizonyíték),
valószínűleg azt válaszolja, hogy igazából nem is ismeri. No, és itt van a kutya
elásva. Mert persze, nincs annyi pénze ennek a csatornának, mint egy vezető
televíziónak. Persze. Értjük. De mégis. Valamit azért tenni kéne, mert hiába van
egy honlap az interneten és hiába létezik a csatorna, sugározgathatja még pár
évig a filmeket, de a nézőszám stagnálni fog. Ugyanis, kérem szépen, semmiféle
reklámról nem beszélhetünk a Filmmúzeum esetében. Biztos, hogy egy kicsit több
anyagi ráfordítással többen követnék az adásokat.
Promócióra
ugyan nem költ a csatorna, ellenben a már föntebb említett honlapjukon
lehetőség nyílik úgynevezett “retro-termékeket” vásárolni. Tetszetős is
a Tipton-napszemüveg, eredeti az ötlet, miszerint bakelitből gyártják.
Ja, de az ár 18ezer Ft. Viszont jár hozzá tok. Remek. Így mindjárt más
színben tűnik fel a 18ezer Ft. Estetleg választhatjuk az Artista
divatstúdió termékeit, a táska 15, a póló viszont már “csak” 7 ezer
FT-ba kerül. Az is érthetelen, hogy hogyan kerül ide Fábry Sándor majd’
9ezer Ft-os “Dizájn Center” DVD-je? Szóval a retro talán egy kicsit
sokba kerül. Viszont ha csak nézzük a retrót, akkor megússzuk a
kábelszolgáltatás havidíjával meg a villanyszámlával. Még mindig
kedvezőbb, bár ez nem véd az UV-ellen… csak kulturálódni lehet vele…

Mit is láthatunk a Filmmúzeumon?
A tévésorozatok vizsgálva rögtön kellemes nosztalgia tölthet
el bennünket: a Bors című folytatásos történet, melyben Bors Máté, az első
világháborúban sínylődő katona kalandos hazajutásának lehetünk szemtanúi. Ami
negatív: aki nyolctól négyig húzza az igát a munkahelyén (márpedig a legtöbb
embertársunk ezen munkarend szerint él), annak esélye sincs megnézni, ugyanis
minden délután fél négykor játsszák a “Borsot”. Csak semmi pánik. A Filmmúzeum
nemcsak a régi filmek, hanem egyben az ismétlések csatornája is, biztos, hogy
porondra kerül még ez a sorozat is.

Augusztus 25-én és 26-án vetítették
utoljára “Monty Python repülő cirkuszát”, mivel közeledett a vetítési jogok
lejárata. Öt brit író és egy amerikai animátor nevéhez fűződik a jelenség,
immár 1969 óta kápráztatják el a közönséget fergeteges angol humorral megírt
történeteikkel. 45 epizódot élt meg a Monty és bár már régóta nem készülnek új
részek, népszerűsége valamiért mégis töretlen. Az alkotók: Graham Chapman, John
Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin és Terry Gilliam. Éppen ezért
talán nem véletlenül tűzte ismét műsorára a Filmmúzeum a sorozatot, méghozzá nem
is akárhogyan: egy teljes hétvégét szentelt a repülő cirkusznak. Igazából ezen
sorok írója számára valamiért felfoghatatlan, miért van szükség arra, hogy két
teljes napon át egy bizonyos sorozat epizódjai forogjanak egy adott
tévécsatornán, hisz’ kinek van ideje (meg videokazettája?) 24 órán keresztül a
fotelból bámulni a dobozt? Még ha hétvége is. No de mindegy. A megszállott
rajongóknak ez biztos nem probléma, sőt, kifejezetten gyönyör. Kinek a pap,
kinek a papné…

Roald Dahl novellagyűjteménye, a “Meghökkentő mesék”
szeptembertől újra látható és borzongható, semmi gond, ha nem találja a kedves
néző a távirányítót, mert nem lesz rá szükség, legalábbis a film ideje alatt
biztosan nem.

2004-ben a csatorna műsorára tűzte a régi sorozatok
legkultikusabbikát: “Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjait“. Azt mondják a
nagyok, hogy ez a sorozat volt a mai sci-fi-készítők alapműve, ebből indult ki
minden, amit manapság tudományos-fantasztikus kategóriába sorolunk. Az alkotás
1966-os, hűen tükrözi a korabeli állapotokat, viszont elég nehézkes a
nyelvezete. Az azonban tény, hogy hatalmas rajongótáborral rendelkezik az Orion
még napjainkban is, szóval a filmet lehet utálni vagy imádni, de
megkérdőjelezhetetlen, hogy kultuszt teremtett és sokak örömére szolgált újbóli
levetítése.
Maradjunk még egy kicsit a sci-finél: februárban a
Filmmúzeum engedett a nézők ostromának és elkezdte vetíteni a klasszikus és
legfőképpen magyar, ’Pirx kapitány kalandjait’. Na, ami külföldiben az Orion, az
magyarban a Pirx. Hősünk egy velejéig bátor űrhajóskadét, akit semmi nem
állíthat meg, hogy megoldja a világegyetem problémáit.

Tévésorozatokat
tekintve természetesen a sor korántsem teljes, az ismertetett művek
kiválasztásakor a szubjektív vélemény döntött, aki további folytatásos, régi,
letűnt történetekre kíváncsi, keresse fel a Filmmúzeum honlapját, ahol részletes tájékoztatást kaphat az éppen futó
sorozatokról.

A csatorna eleinte csak magyar filmek sugárzására
korlátozódott. Éppen jókor váltott, már-már unalmassá kezdett válni a kínálat,
csehszlovák, jugoszláv, amerikai filmeket is műsorára tűzött. Az pedig szintén
nem mellékes, hogy nemrégiben ismét egy újdonsággal lepett meg minket: kortárs
magyar filmeket is vetíteni kezdett. Hogy ez mennyire jó, egy olyan csatorna
esetében, amely kifejezetten régi filmek vetítésére specializálódott, mindenki
döntse el maga, de talán az kijelenhető, hogy egy 1999-es filmet a legnagyobb
jóindulattal sem nevezhetünk muzeális darabnak.

Filmek esetében a sor
végtelen: az 1934-es Gaál Béla rendezte Meseautó, ami az “újkori”, Kabay Barna
rendezte, Stohl András-féle lagymatag feldolgozás után egész üdítőnek és
másképp hathat.
“A Noszty fiú eset Tóth Marival” című 1937-ben
forgatott Mikszáth-adaptáció szintén szerepel a filmtárban, a rendező Székely
István.
Az örök, felejthetetlen 1940-es “Egy csók és más semmi” olyan
színészekkel, mint Jávor Pál, Tolnay Klári, Dénes György, Rajnay Gábor.
“Valahol
Európában”, “Tanárúr kérem”, “Isten hozta őrnagy úr”, “Árvácska”,
“István , a király”, “Roncsfilm” és megközelítőleg még 60 magyar film
szerepel a Filmmúzeum tárában, a sor pedig folyamatosan bővül.

A Magyar
Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményéből származó dokumentumfilmek mai szemmel nézve
már kicsit esetlennek tűnnek, ugyanakkor (főleg, ha valaki az említett
szakterületen dolgozik) érdemes megtekinteni, mivel nagyon sokat lehet belőle
tanulni.

A “Privát Rocktörténet” című műsor viszont abszolút favorit,
nem mellesleg Kamera Hungária-díjas. Minden alkalommal az elmúlt évtizedek
legsikeresebb zenekarai, előadói közül mutatnak be egyet-egyet. Aki tehát anno a
Korál vagy Omega slágereire rázta haját, az feszülten figyelje a ’Privát
Rocktörténet’ adásait, hátha felbukkan benne az ő személyes kedvence.