Egy húsbavágóan releváns problémáról, a gyermekkatonaság alkalmazásának kegyetlen gyakorlatáról készítette legújabb filmjét Alejandro Landes. A Monos azonban nem csak emiatt, de a téma egyedi megközelítése miatt is különösen fontos alkotás.

A gyermeki ártatlanság és az azt megmételyező, züllött közeg közti kapcsolat legszebb példáját – egyben a filmtörténet egyik legcsodálatosabb pillanatát – Sergio Leone Volt egyszer egy Amerika című remekművének köszönhetjük. A nevezetes jelenetben az egyik utcagyerek, Patsy egy szelet krémes süteménnyel a kezében kopogtat be egy köztudottan könnyűvérű fruska ajtaján, hogy az édességért cserébe elveszíthesse vele a szüzességét.

Miközben a lépcsőfordulóban várja a lányt, Patsy hosszas belső viaskodás után felfalja a süteményt, így gyermeki énje még utoljára felülkerekedik a „férfiasság és felnőttség kapuját” jelentő első szexuális aktus sürgető igényén. A jelenet attól válik igazán emlékezetessé, hogy bepillantást nyújt abba a nehezen megragadható, illékony momentumba, amikor a gyermeki ártatlanság még jelen van ugyan, de a felnőtté érés kényszere és az izgalmakkal kecsegtető romlott életmód már megkezdte a szeplőtlenség tolvajlását.

A Volt egyszer egy Amerika a történet egy töredékét szenteli ennek a kérdésnek, a Monos viszont teljes játékidejében ezt a jelenséget, az ártatlanság elvesztésének folyamatát dolgozza fel. Teszi mindezt oly módon, hogy közben egy súlyos modernkori problémára, a gyerekkatonák alkalmazásának kegyetlen gyakorlatára hívja fel a figyelmet.

A Kolumbiában 52 évig pusztító véres polgárháború idején a különböző milíciák és illegális félkatonai csoportok gyakran alkalmaztak gyerekkatonákat. Van, aki az árvaság és nélkülözés miatt csatlakozott egy terrorszervezethez, másokat a gerillák ragadtak el a családjuktól. A jelenség több okra is visszavezethető:

a fiatalok kiképzése és fenntartása olcsóbb, kisebb termetük speciális feladatokra is alkalmassá teszi őket, gondolkozásmódjuk pedig könnyebben formálható, befolyásolhatóbb, mint a felnőtteké.
Noha a kolumbiai kormány és az ország legbefolyásosabb gerilla szervezete, a FARC egy békemegállapodás keretében pontot tett az 1964 óta tartó konfliktus végére, a fiatalokra leselkedő veszély még mindig fennáll, hiszen Kolumbia különböző területein továbbra is működnek kisebb-nagyobb gerilla csoportok. Arról nem is beszélve, hogy a világ számos másik országában sokkal aggasztóbb a helyzet. Kiváltképp az afrikai kontinensen (például Dél-Szudánban és Jemenben), ahol az elmúlt években nemhogy csökkent volna, de tovább növekedett a gyermekkatonák száma.

A politikai gazdaságtant végzett, majd újságíróként dolgozó, végül a rendezésnél kikötő Alejandro Landest mindig is foglalkoztatták a komplex társadalmi problémák és az ambivalens megítélésű figurák, így nem csoda, hogy végül ezt a témát vitte vászonra. Az viszont már meglepőbb, hogy milyen formában tette mindezt. Első filmje, a Cocalero egy dokumentumfilm, az azt követő Porfirio pedig egy igaz történetet feldolgozó, erősen dokumentarista jegyekkel rendelkező alkotás. A Monos a korábbi művekhez hasonlóan valós és releváns problémát vizsgál, stílusában azonban már nem a dokumentarista jegyek, sokkal inkább a fikciós játékfilmre jellemző sajátosságok dominálnak.

Ez persze semmit nem von le a Monos értékéből vagy hitelességéből, épp ellenkezőleg, olybá tűnik, hogy Landes most találta meg csak igazán azt a szerzői hangnemet, amivel előző filmjeiben még csak kísérletezett. A párbeszédek minimalizálása, az atmoszférateremtésre való törekvés, a kontextust megalapozó információk szándékos visszatartása nem igazán korrelál a dokumentumfilmes elbeszélésmóddal. Márpedig Landes már korábban is nagyban támaszkodott ezekre a jegyekre, ami végül nehezen értelmezhető, félkésznek ható alkotásokat eredményezett. Itt azonban már nyoma sincs hasonló visszásságoknak, a Monos egy tökéletesen kiforrott, páratlan műalkotás, ami nem véletlenül szerepel oly sikeresen a nemzetközi filmfesztiválokon.

Jogosan vetődik fel a kérdés: vajon miért most, évekkel a békeszerződést követően készítette el Landes ezt a filmet?

Cikk folytatása ITT!