Az élő koncertek ellenpontjaként chillesebb, electric-nu-jazz, funky-s, soul-os vonalon mozgó, sőt lélegző anyaggal találkozhatunk a hét számos lemezen. Sőt kijelenthető, hogy vokál szinten egy erőteljes Sade-s hasonlattal lehetne élni, mely az énekesnő, Melinda, lágy, és egyszerre erőteljes orgánumával aposztrofálható, csak mondhatni egy kvinttel feljebb.

A korong egy liftindulás hangjaival veszi kezdetét (Stand no my Feet), mint indusztriál ellenpont a klasszikus szaxofon futamok és táncoló basszus mellé. Klasszikussága mellé a játékosság, és a finoman tekergő elektronikus csillogások keverednek. Az alap ritmikája azonban nyomokban akusztikusabb, simább dnb vonulatot mutat. Ez a sokszínűség határozza meg az irányadó hangulatot, melyet kiegészítve, erősítve és átértelmezgetve is szólal meg a sejtelmes, néha karcos, néha tompán, lenyomatként lebegő ének, feleselve a billentyűvel, fúvósokkal. A dob karakteres, de diszkrét, mint egy jó lakáj, elegáns.

A Seven, az albumon a negyedik szám talán az a dal, melyben teljes valójában testesedik ki az anyag, érdekes módon pont ez is van középen, ugye előtte is, utána is 3-3 számnyi van még, tehát lehet, hogy nem is véletlenül. A Sunsong inkább gyorsabb ütemű, de imbolygó-hullámzó szólamai nem zökkentik ki az anyag egységességét. Egy teljes testes chill out megmártózás a June/May, szép kiállásokkal, valóságosan pulzáló, érzéki látomás, melynek tere és ideje van. The Moon's Song a Sade-sség ideáltipikus példája. Vissza-visszahúzott, lebegtetett végponttal, sok ismétléssel, motívumossággal, mint egy szemünk előtt rohanó ismeretlen táj, lassan bontakozik ki.

Egy érző-érzéki, ösztönös és rafinált, ringató és lágyan szétterülő, valóban zenei anyag az Ez a Divat első nagylemeze. Az instrumentumok és a szubjektumok horizontjának összeérése és kiteljesedése. Éppúgy a zene mozgásra vonzó, mint léleknek feszülő részével is összeegyeztethető: hol tánczene, hol csendes-ülős.