Az ANTROPOS.hu team méltóképp búcsúztatta a 2008-as évet. Az este főszereplői pedig kik mások lettek volna, mint TI, olvasóink. A party hangulatát az általunk is szívesen hallgatott Varga Zsuzsa – aki korábban már több formációban is kipróbálta magát – alapozta meg, akit manapság gyakran emlegetnek csak a magyar Miss Kittin-ként. Aki időben érkezett be is zsebelhetett egyet a Barkácsklub lányoknak című lemezéből. Egy igen erős pop-electro; electro-punk kezdéssel indított, majd hallhattuk igazán szépen sírni azokat a bizonyos gitárokat is. És a közönség? Megőrült érte!
Kattints a képre, és nézz Varga Zsuzsa és BeatDis koncertfotókat!
A remek hangulatot pedig csak fokozni tudta a Beat Dis a már-már Massive Attack-hez és Morcheeba-hoz hasonlító hangzással. Több, a nagyközönség által jól ismert sláger is felcsendült, melyeket mindenki hangosan skandált. És azt, hogy a buli mennyire sikeredett jól, tükrözi hogy kétszer is visszatapsoltuk kedvenceinket. Az ANTROPOS.hu myspace oldalán már a BeatDis egy zenéjét is meghallgathatjátok, az “Antropos.hu kedvencei” között!
A koncertek után feléledtek az addig kissé háttérbe szoruló elektrógerek is, akik aztán hajnalig érezték a boogie-t a lábukban, valamint keresték az univerzum jelenleg megválaszolatlan kérdéseire a választ.
Az este mindenképp méltó befejezése volt a 2008-as évnek.
Kattints a képre, mert itt megnézheted magad!
Video-riport hamarosan…
Hozzászólások