Jónás Vera Experiment, vendég: LYND

Térkép betöltése...
Petőfi híd, budai hídfő
2015.07.09 20:00
A38 Hajó

20.00 LYND, 21.00 Jónás Vera Experiment

Akinek volt már szerencséje a Jónás Vera Experiment koncertjéhez, az pontosan tudja, hogy az énekes-dalszerző Vera által személyes könnyűzenének hívott stílus mit jelent. Aki még nem hallotta élőben, az pedig most megtapasztalhatja, hogy a szavakba és zenébe öltött gondolatok éneklésre, tapsolásra, időnként farkasüvöltésre, de legfőképpen végig táncolásra serkentik a közönséget. A zenekar számos alkalommal mozgatta már meg az A38 hajót is, most sem tervezi ezt másként. A 2012-ben megjelent GAME, és a 2014-es WANTED dalai is előkerülnek majd, a zenekar jókedve és dinamizmusa garantáltan átragad a hallgatóságra még ha nem így indult is a nap.

Jónás Vera – ének, gitár, loopok
Fenyvesi Márton – gitár
Csizmás András – bőgő
G. Szabó Hunor – dob

Az estét a LYND fogja kezdeni: az utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött art pop/dream pop zenekar alig másfél éves, de már maga mögött tudhat egy EP-t amelynek címadó dalára kürtöskalácsos, kenőmájas szakítós klip is készült. Megjárták már többször az A38 színpadát, az M1 pedig műsorára tűzte a koncertjüket. Idén beválasztották őket a Cseh Tamás programba, aminek köszönhetően hamarosan elkészül egy komplett lemezanyag is. Az új album beharangozója, a Raindrops néhány hete debütált, többek között a Petőfi Rádió Vadonat című műsorában is.

Ének – Kiszner Linda

Basszus – Rembeczki Gábor
Dob – Gulyás Kristóf
Gitár – Marton Péter


Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére