Az inkább színészként ismert Max Minghella elsőfilmje, a Teen Spirit bár ütős dalokat, szép látványvilágot és sztárokat (Elle Fanning) vonultat fel, végeredményben mégsem lesz igazán kiemelkedő.

Jó hangú énekesnő, dinamikus vágások, neon színek, fülbemászó popdallamok, minimális történet – egy sikeres videoklip jellemzői. De mi történik akkor, ha ez a klip másfél órássá nyúlik? Megszületik a Teen Spirit nevű film, és az imént felsorolt tulajdonságok önmagukban már igencsak kevéssé válnak. És valóban: a korábban csak színészettel foglalkozó
Max Minghella elsőfilmje nem igazán ad mindehhez semmi pluszt,
ráadásul a hasonló gyártástörténeti háttérrel rendelkező Csillag születik árnyékában készült.

A faék egyszerűségű történet meglepetést nem tartogat: a tehetséges tinilány jelentkezik egy tehetségkutatóba, egyre tovább jut, míg végül megnyeri a versenyt, hogy aztán a film a W magazinnak adott interjújával záruljon. A sztárrá válás folyamatát a Teen Spirit szinopszisa kissé eufemisztikusan Hamupipőke meséjéhez hasonlítja, azonban a főszereplő, Violetről nem tudunk meg eleget ahhoz, hogy a szegény sorsú lányból lett hercegnővel azonosítsuk.

De nemcsak Violet marad kidolgozatlan: egyik szereplőnek sincs igazi személyisége, még annyira sem, hogy akár egy-egy archetípust reprezentálnának. Pedig néhány felvillanó képen érződik a koncepció, valamint a vágy arra, hogy a főbb karaktereknek – például a lány mogorva, nem túl bizalomgerjesztő külsejű, horvát menedzserének, Vladnak – némi háttértörténetet, mélységet adjon. Azonban Minghellának, aki nemcsak rendezte, hanem írta is a Teen Spiritet, nem igazán sikerült kohéziót teremteni a forgatókönyvben, s így a film videoklipek sorozatává válik.
A Violet fellépéseihez komponált valóban klipes hangulatú jelenetek önmagukban remekül is működnek. Bármikor felbukkanhatna Elle Fanning Violetként egy Ariana Grande és egy Miley Cyrus videó között az MTV-n. És ez nem csak a vizualitásra, hanem magukra a dalokra is vonatkozik: az előadott popszámok olyan énekesek nevéhez fűződnek, mint Katy Perry, Carly Rae Jepsen vagy Ellie Goulding. A lábunk önkéntelenül is elkezd járni a dallamos slágerek hallatán, sőt egyik másiktól talán még dallamtapadásunk is lesz. De ki az, aki nem egyfajta háttérzajként kapcsolja be valamelyik zenecsatornát?

Így, a rettentően gyengén megírt párbeszédekkel összekötött klipek is a háttérzaj sorsára kárhoztatnak. Az erőtlen, patchworkös forgatókönyv – amely tele van félbehagyott, éppen elindított történetszálakkal – egyébként azért is meglepő, mert bár a Teen Spirit Minghella első rendezése, nem most írt először nagyjátékfilmet. A Louise Drax kilencedik életével kezdett el tapasztalatot gyűjteni a scriptírás területén, de úgy néz ki nem szerzett elég gyakorlatot. Hogy Minghella számára a forgatókönyvírás járható út-e, persze nem a második próbálkozásából fog kiderülni, de tény, hogy a rendezéshez (és ha már itt tartunk: színészethez) sokkal jobb érzéke van.

Cikk folytatása ITT!