A vírus megbetegít, rosszabb esetben öl. Korábban csak az élőlényeket fenyegette, ma már a számítógépeket is. De mit öl az idő testében? Az elvont időben – nyilvánvalóan – semmit. Az emberiesített időben, a történelem- ben embert öl. Payer apokaliptikus víziójában a társadalmasított idő vírusai az erőszak és a háború emberei, a "debil démonok", akiknek megtestesítője többek közt az inkák gyilkosa, Pizarro és a Blitzkrieget elindító Hitler. A vírusok ma is élnek az idő testében, jelenlétükkel a lét peremére szorítanak minket, a vízben fuldoklót és a korlátba kapaszkodót egyaránt. Payer rosszul érzi magát ebben a világban, ahol valaha hiteink "bizáncszerűeknek" bizonyultak, hit és közösség (az 1971-ben még vele utazók) hiányában; magára maradva, már csak emlé- kezik a lobogókra, címerekre, a hit emblémáira, s a régi közös ének mára a haladást gátló "fallá sűrűsödik". A múlt végleg elveszett: "sétálok ki tempósan / Abból az időből, amelyben mi voltunk." – Payer állandóan utazik, nemcsak tér- ben, de időben is: mai idővonatunk "csatla- kozásra" készülését a mítosz és a történelem fordulópontjaival veti egybe: a bábeli nyelvzavar vetíti előre az uniós csatlakozás nyelv- és kultúrakeveredését; elidőz az ókorban, ahol Hermész halálkanyarokon át vezet útvesztőbe; a földkérget Poszeidón haragja hasítja ketté, ezért van "zavar, szavak, uniók közötti rés"; dideregve és aggódva vár a hajléktalan Horác a "csatlakozásra". A "magyar Horác", Berzsenyi pedig intő szavát hallatja: "A népek érckorlátai dőlnek…Ez nem diadalmenet, csak verdesés a porban". Berzsenyinél "Forr a világ bús tengere", ma a globális felmelegedés árasztja a földre a pusztító hőt. – Payer, az örök utazó, az Odüsszeusz-mitologéma mai inkarná- ciója. Körbe-körbe jár reménytelen útján: Ithakája szétesett; borszínű tengerét olajfolt szennyezi; a szó – a költő eszköze – hajléktalan a magányosok és közönyösök világában. Ez a kötet méltó folytatása, sőt több ponton meg- haladása Payer köteteinek: hangja karcosabb, a stílus dísztelenebb, szóképzései merészebbek, láttatóbbak.
A lét peremén vagyunk, ahol "Hátunk mögött föltekeredik az erdő."

Szepes Erika