Alföldi Róbert a Nemzeti Színházban tartott vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta: valóban tárgyalt a minisztériummal arról, hogy közösen létrehoznak egy új konstrukciójú teátrumot – központi helyként az Asbóth utcai Shure Stúdióban -, amely nem teljes mértékben állami támogatással, hanem 2-3 éven belül magántőke bevonásával magánszínházként működhetett volna.
Mindennek azonban meg kellett volna valósulnia április 20-ig, mert az előadóművészeti törvény szerint április 30-ig a színészeknek alá kell írniuk szerződéseiket. E dátum után már nincs realitása a dolognak. Ez az ügy vagy a bürokrácia útvesztőiben veszett el, vagy meggondolták magukat azok, akik dönthetnek ebben az ügyben – mondta a távozó direktor, emlékeztetve, hogy korábban az Újszínház vezetéséről is tárgyalt a fővárosi önkormányzat kulturális vezetőjével.
Mint mondta, a Nemzeti Színház 176 éves történetében nem volt példa arra, hogy a következő vezetés lenullázza a repertoárt és 30 sikeres előadást tegyen a földdel egyenlővé. Tájékoztatása szerint a Mephisto című előadást a Vígszínház megvásárolta, így novembertől ott láthatja a közönség, több szereposztásban.
Az elmúlt 4 évben a állami támogatás csökkenése ellenére a színház hatékonyan működött, a tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva 2013 első felében több mint 42 millió forint jegybevétel-növekedést értek el. Több mint 70 millió forintot hagynak a kasszában úgy, hogy a július elején esedékes júniusi fizetéseket már átutalták – hangsúlyozta Alföldi Róbert.
A minisztérium által előírt átvilágítást a színház határidőre elvégezte és az elkészült anyagot az érintetteknek elküldte. Az átvilágítás semmi olyan problémát nem talált, amely törvénytelenségre, működési vagy gazdálkodási hibára utalt volna – mondta.
Hozzászólások