A vámpírreneszánsz végre elérte a nagy öreget is – hiszen pont őt hagyná ki? Drakulából kétségektől gyötört patrióta izomagyat csinált Hollywood.

Bonyolult ügy ez a Drakula. Itt ez a történelmi alak, Vlad Tepes havasalföldi vajda, aztán itt ez a rengeteg kegyetlenkedés és a már saját korában rárakódott mítosz, ami végül gótikus regények vérszívó hősévé emelte őt. Vlad Tepes eközben a románok szemében máig nemzeti hős a törökök elleni küzdelmei miatt – ezt az olvasatot erősítené meg ez a film is, ha közben nem lenne nevetséges, ahogy belekeveri a vámpírmítoszt a nacionalizmusba.

Mindenkinek van egy képe Drakuláról, még akkor is, ha egy konkrét drakulás filmet vagy könyvet sem ismer. Szmoking, hideg mosoly és vérfagyasztó kacaj. Na, ilyeneket Az ismeretlen Drakulában nem találunk: a filmnek semmi vámpírhangulata nincs, ugyanolyan, mint bármelyik mai blockbuster fantasy. Az aktuális trendeknek megfelelően a történelmi hitelesítéssel próbálkozik, ami persze butaságba fordul; egy percig se higgyünk neki, hiszen nagyon önkényes a válogatás, azaz kavarás a történelmi tények, helyszínek, személyek stb. közt, az egész csak ürügy a látványos csatajelenetekhez és vámpírtámadásokhoz.

A film magyarázatot és háttértörténet ígér Drakula születéséhez, de hiába próbálják árnyalni, alakja ugyanúgy kétdimenziós lesz, csak most kegyetlen vérszívó helyett elvakult honvédő gyilkológépként mutatkozik be. A kerettörténet szerint ugyanis Vlad azért válik önszántából vámpírrá, hogy ezzel megóvja családját és birodalmát a gonosz törököktől. (Mellesleg a film szerint meglehetősen paradox módon lehet vámpírrá válni.) Vlad nagy dilemmája az, hogy egyszerre családapa és szörnyeteg, hiszen ő mindent csak családja és népe megmentéséért tesz. Ezzel pont az általunk ismert Drakula érdekessége tűnik el, ami a megközelíthetetlenségében és ridegségében rejlett. Most megismerjük az emberi oldalát, amivel vége a mítoszának és egyediségének is. Beállhat a többi egyforma szuperhős mellé.

A cikk folytatása ITT!