Húsz perc múlva meglett a vip-lista, és a karszalagok is, így sikeresen bejutottunk a fedélzetre. Erká már kezdett bemelegíteni a dj-pultban. Nagyon frankó zenéket rakott, olyanokat, amiket én is mostanában hallgattam a lemezboltban. Megérkezett Bergi is, üdvözölt minket, mondta, siet, mert hamarosan kezd a kisteremben. A vetítés is elég komolynak ígérkezett, profi képeket láthattunk, ritmusra jöttek a különböző alakzatok, formák, színek, fények. Egy szív dobogott a gépben, aztán megjelent egy kisbaba, amint tükrözték a mellkasát, egy kicsit morbid is volt. A kijelzőn olvashattuk: “more logic, more data”, nesze nekünk…

Fél tizenegykor még mindig csak én roptam a nagyteremben, így gondoltuk átnézünk a másik helyiségbe. Ott az egyik Blacklightos srác zenélt, de látszott rajta, eléggé fáradt, már könyökölt a pulton, pedig hol volt még az este vége…

11 óra. A hangulatunk felívelő pályára állt, én és a vetítős srác szinkronban roptuk, de még mindig nem volt sehol egy lélek se. Fel-alá kószáltunk, mindenhol elkaptuk a ritmust, a kisteremben Bergi is hozzáfogott house lemezeket pörgetni. Fél tizenkettő körül kezdett beszivárogni pár ember, de még mindig nem volt sehol az a tömeg, amire számítottunk. Betalált minket egy rastaman, a pólóján a következő felirattal: “I feel always hardcore”. Mit mondjak, tényleg megvolt a srác. Ezután találkoztam egy ismerőssel, mondta: kevesen vannak és ez felháborító”. És a fellépőkről? “Quest kurvajó, Odissy-t még nem hallottam…” Megbeszéltük, hogy másnap Merlinben találkozunk. Megjelent még pár ismerős arc, mindegyik mondta, hogy igazából a szombatra gyúrnak ők is.

Ekkor megjelent Quest, Atomic, Odissy, a három muskétás, és baktattak végig az üres termen, láttam rajtuk, eléggé elcsodálkoztak. A vetítőn ismét a feliratok Budapest látképe után: “more noise, more reason, more quality, more hospitality, more hangover” – hehe, az meglesz…
Eléggé nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel, hogy ennyire nincsenek emberek. De aztán mégis jöttek. Mindenféle szerzettel találkoztunk, miniszoknyás lányok tűsarkúban, rockerek, de főleg az idősebb korosztály. Megint megjelent a hardcore fazon, kínált minket egy speciális koktéllal, Alfréddal. Nagyon finom citromos lötty volt. Ezután gondoltuk, mi is kipróbáljuk ezt az italt, de a pultosok nem is hallottak még erről… bukta, mindegy, a sangria így is megtette a hatását…

Éjfél. Quest elkezdett játszani. Durva, hogy itt van egy külföldi dj, és húszan táncolnak a zenéjére. Pedig fasza funky-val indított. Aztán jöttek a slágerek… De elég idegesnek látszott, nem csodálom. Mondtam a fotósunknak, hogy szerintem 1-kor már banzáj lesz, de titokban csak reménykedtem. Közben beszélgettem Erkával, kérdezte, hol vannak az emberek, van-e valami más buli ma? Mondtam, nem nagyon, nem értettük a helyzetet továbbra sem.

1 óra. Végre kb. százan voltak már a teremben, így a Quest is belelendült, elég kemény break-eket rakott. Végre mi is elengedhettük magunkat, adtam a buginak. Nagyon sok ismerős arccal összefutottam Pestről, Kecskemétről, Szegedről, de a bulizók fele vagy dj volt, vagy fotós, attól függetlenül egész jó hangulat uralkodott már a hajón.

2 óra. Odissy beszerelte apple-jét, mikrofonját. Elég érdekesen nézett ki a nő, emo-s frizura, neccharisnya, tépett poló… gondoltam, biztos vagány. Hát később kiderült, tényleg az. Én nagyon szerettem eddig, amit csinált, a komolyabb fajta break zenéket megspékelte a saját hangjával, és közben úgy vonaglott a színpadon, mint egy hivatásos táncos. A férfi nemnek biztos nagyon bejött… A szettje elég korrektnek ígérkezett, amikor is történt egy kis botlás. Leállt az alma. Két perc csönd, a leányzó elkezdett rohangálni a színpadon, mint egy mérgezett egér. Fütyülés, taps, aztán fogta magát, és elkezdte a szettet a legelejéről, ugyanonnan. Eközben “flegmán vigyorgott és két kézzel intett befelé mindenkinek” – Slicz.
Nem voltak sokan, de akik ott voltak, nyílván kíváncsiak voltak rá… Na, így gondolta ezt Slicz is, aki feldobott egy üres, műanyag söröspoharat a színpadra, ami véletlenül eltalálta az Odissy-t, erre a nő egy sörösüveggel válaszolt, ami nem a dobálót, hanem a mögötte levő tagot találta el. Folyt a vér, banzáj. Quest is lejött a színpadról, gondolta ő is beszáll a bunyóba, és elkezdte ráncigálni Slicz-et. Mondani se kell, kétszer akkora volt, mint hősünk, de nem bírta legyűrni, viszont elszakította a kedvenc stüssy, lemezjátszós pólóját, amit elég borsos áron vett… Ezután a biztonságiak vetettek véget az ügynek. Másnap megtudtam, hogy Slicz kimagyarázta a helyzetet, és elnézést is kért a szervezőktől, nem kellett volna így viselkednie, de hogy a “sztároknak” meg főleg nem, az is fix. Akit eltalált az üveg, másnap már Stanton Warriorson ropta velem, nem történt komolyabb baja, mindenki megnyugvására mondom. (Ott viszont tömegnyomor volt, szerintem mindenki arra készült hétvégén…) Szóval Odissy rendesen leírta magát többek előtt, ezért Atomic úgy gondolta, átveszi a stafétabotot.

3 óra. Nem hittem volna, de az ember olyan lelkesedéssel kezdett bele a show-ba, hogy megőrült az a 120 ember, aki ott volt. Előrejött a színpadon, hóna alatt a cd, és scrath-elt. Hihetetlen mit művelt, mondjuk slágerek mentek, de olyan köntösben, hogy ihaj… Kisteremben már a techno-nál tartottak, de abból is az igényesebb fajtánál. De mi inkább break-re voltunk hangolva, ezért visszamentünk a nagyterembe. Fél négy körül viszont az Atomic végre elkezdett rakni különlegességeket, ahogy én szoktam mondani fincsi dolgokat. Igaz, már csak kb. 50-en voltak, de azok mindannyian zúztak. Igazi diszkós a fazon, tudja, hogy kell szórakoztatni…

A legnagyobb meglepetés az egész estében az volt a számomra, amikor felzendültek a Chemical Brothers új albumáról a Saturate című nóta első hangjai. Az hagyján, hogy egyik nagy favoritom a páros, de még jobban megörültem, mivel ez a kedvencem az albumról, és rajtam kívül még senkit nem hallottam játszani ezt a zenét, mert mindenki a Do it again-t nyomatja… (ami azért szintén nagy szám…) Én mindig valami olyan zenére szoktam távozni, ami úgymond lezárja az estét, hát ez most megvolt. Így kedves fotósommal, Ebi-vel fogtuk magunkat, a pakkunkat, és leléptünk. Már csak tíz ember mozgott igazából, ezért úgy gondoltam, elég volt mára az izgalmakból, és az ágyam is hívogatott már… Az Erká hihetetlenül lovagias volt, fotósunkat eldobta a vonatig a Keletibe, én meg caflattam haza az esőben a másik irányba, megfogyva bár, de törve nem…

Szóval, a buli nagy valószínűséggel nem volt nyereséges, de mindenféle élményben részesülhettek azok, akik ott voltak. Én speciel jól éreztem magam, ilyet is meg kell élni egyszer… Enyém volt az egész hajó két órán keresztül.