Október 11-én építették ki az úgynevezett HD Live digitális
kapcsolatot New York – és Budapest között. Így a magyar nézők élőben láthatták a
világ leghíresebb operaszínpadának műsorát, Richard Srtrauss, Salome-jét –
idézte fel Csonka András, a MUPA vezérigazgató helyettese a hétvégi élményt. A
valóságban a Metropolitan Opera közvetítése egész Európának szól. A helyi idő
szerint déli egy órakor zajló opera előadást, Európában este 7-kor láthatja a
közönség. A MET kezdeményezése rendkívül sikeres, mert a 2007-es évadban
világszerte 900 ezren láthatták a közvetlen kapcsolást, összesen 24 országban. A
csúcstechnikát és a hagyományos operát ötvöző művészeti élmény az egyik új
szponzornak, az ERSTE Banknak köszönhető. Ez is, mint ahogyan sok minden más is,
a szponzorációból valósulhat meg az intézményben.
A Művészetel Palotájának
állami támogatása 2005 tavasza, a nyitás óta változatlan: 2,4 millárdot kapunk –
panaszolta Kiss Imre vezérigazgató. Ő kezdetektől irányítja az intézményt, és a
minap kapta meg a kinevezését a következő öt esztendőre. Az állami támogatás
egyébként a működési költségeik kevesebb, mint kétharmadát fedezi, ám saját
bevételeik tavaly már elérték az egy milliárd forintot. 2008-ra már több mint
egy milliárdra számítanak a jegybevételből, a bérleti díjakból, a szponzoroktól.
Csonka András kérdésünkre elmondta, az előadások látogatottsága 85 százalék
feletti. Az éves látogatószám eléri az 500-600 ezret, beleértve a Ludwig Múzeum
és a vasárnapi játszóházak látogatóit is.
A gazdasági mutatók után a
programokról: minden műfajnak lesznek nemzetközi szenzációi, de a már
megszokott műsorszámokat is visszahozzák. A hagyományokat követve idén Dvorak-maraton lesz, amikor egy teljes hétvégén minden koncert a jeles komponistát
idézi. A tucatnyi koncert mellett vetítéseket, sőt ételbemutatót is terveznek.
A tehetségkutatásból kiveszi részét az intézmény, Showcase címmel amerikai
és magyar szakemeberek láthatják majd a színpadra lépő ifjú reménységeket a jazz
műfajában. Persze a „nagy öregeket” sem kell nélkülözni, Somló Tamás, Demjén és
Charlie egy közös koncerten lépnek fel. A könnyű műfajban Belga, Zagar, 30Y és a
Colorstar mutatkozik be. Varnus Xavér is beköltözik a MUPA-ba Mindörökké Bach
című sorozatával.
A nemzetközi produkciók sorában a szervezők kiemelték,
hogy májusban kétszer fellép Cecilia Bartoli, új lemezének anyagát bemutatva. Operasztárunk, Rost Andrea is hazalátogat, Marcelo Alvarezzel Puccini estet
állítanak színpadra.Megint jön a legendás Buena Vista, de előtte a szerb Goran
Bregovics és zenésztársai mutatkoznak be. A jazz nagyágyúi közül Wayne Shorter
Quartet kínál különleges zenei csemegét. Mivel jövőre Haydn év lesz, számos
hozzá kapcsolódó programot készítenek elő. Január 1-jén Haydn: Teremtését adja
elő a Londoni Filharmónikus Zenekar és Kórus. A felsorolásból eddig kimaradt a
színház, pedig abból is lesz bőven. A leginkább várt előadás Goldoni : Nyaralás – trilógiája lesz – a milánói Piccolo Teatro előadásában.
Hozzászólások