Pár évtizede volt az akcióvígjátékoknak egy nagy korszaka, amikor olyan filmek jöttek ki, amiket ma is emlegetünk. Az idők múlnak – azóta megöregedtünk, ami a műfajban kijön, az többnyire szemét, ellenben nagyon felfutottak a szuperhősős-képregényes filmek. A Deadpool láthatólag egy óriási hiányt töltött be, amikor megteremtette a korhatáros, szuperhősős akcióvígjátékok kategóriáját. A Deadpool 2 pedig kiaknázza az első rész által teremtett műfajban rejlő lehetőségeket.

Azt hiszem, a műfajteremtés, az üres niche betöltése volt az, ami miatt akkora ünneplést kapott az első rész. Mert lássuk be, azért mint film, nem volt annyira hanyattesős. Hát, mint film a második sem az. De azért – ahogy a jóféle akcióvígjátékokon annak idején – ezen is tök jót lehet szórakozni.

Ha „rendes” film lenne, akkor lehetne sorolni, hány sebtől vérzik. Például tele van ócska dramaturgiai fogásokkal. Deadpoolnak olyan erőltetett módon kellett motivációkat kreálni, hogy szinte látja az ez ember a forgatókönyvírók vörösödő fejét – ő mégis a Kábellel kapcsolatos, hasonlóan béna megoldásokon élcelődik.

Az is elég nagy bénaság, ahogy fel- majd leépül a „csapat” – mert kell egy csapat, az X-force, mintha Deadpool önmagában nem lenne elég vicces.

(Tényleg nem lenne, hiszen ha nem lenne kit szívatni, nemigen lenne terepe a szuperhősök trolljának…)
Sajnos az egyetlen, aki kicsit is érdekes a bandából az Domino, akit Zazie Beetz alakít, és akinek – Deadpool szerint – megfilmesíthetetlen szuperképessége az, hogy szerencsés. Szerencsére ez nem így van. Rajtuk kívül van még néhány felejthető alak a filmben, de igazából csak téblábolnak, aki meg kulcsszereplő, az meg annyira béna, hogy szót sem érdemel. Mármint úgy béna, hogy 1., nagyon vacak színész játssza nagyon vacakul 2., a kulcsfigurák teljesen egyfunckiósak: a nagydarab főellenség arra való, hogy ő legyen a nagydarab főellenség, a megmentendő srác az a megmentendő srác, a genya pedofil genya, a múltbéli jóhaver meg jó haver.

Deadpool 2.Az egyetlen, aki tényleg működő, élő, lélegző, sőt, a filmmel együtt lélegző figura, az a Josh Brolin alakította Kábel. A mogorva, odaköpött mondataival csodásan kiegészíti a szófosó vörösálarcost, a köztük működő kémiát még a szinkron sem tudja elrontani. Egyértelműen azok a csúcsjelenetek, amikor mindkettőjüket egyszerre látjuk a vásznon. Sajnos viszont ez nem túl gyakran történik meg, ezért elég sokszor le is ül a film: a depis Deadpool egyáltalán nem érdekes, a dagi mutáns kissrác (a Vademberek hajszájában korábban zseniálisat alakító Julian Dennison – a szerk.) meg szimplán idegesítő, és részben miatta nem hihető el, hogy itten nagy dolgok forognak kockán.

Szerencsére a Deadpool nem a tökéletes sztoriról, a nagyszerű karakterekről, az érdekes meg drámai kérdésekről szól.

A cikk folytatása ITT!