Az Alitában megelevenedik a húsz-harminc éve papírra vetett cyberpunk világ – nézni rendkívüli élmény, de a több évtizedes toposzoktól nem érdemes a látványnál többet várni.

Alita meseszép; egy életre kelt manga-harcos, óriási szemekkel, káprázatos kiborgtesttel és akciójelenetekkel. Amikor küzd, megáll körülötte a világ, s a te lélegzeted is.

Amikor nem küzd, akkor egy tizenhat éves tinédzser egy mozis románccal megverve, egy (mára) 1.0-snak számító YA disztópiában, ahol persze mindenki mindenkinek farkasa, és emiatt számolatlanul érkeznek az átverések, összeesküvések és sanda történetszálak.

Alita egy vizuális csoda egy méltatlan sztoriba helyezve. Mindaz, amit a látványtechnika terén megalkottak ezzel a filmmel, dicséretre méltó haladás, csak hát ezt egyre gyakrabban mondom el, és már megint nem tudok semmit egyebet hozzátenni, bármennyit kínlódok a kritikával.

A film alapját a Japánban – és később a Nyugaton is – népszerűvé vált Gunnm manga első két kötete adja (sztoriszálak beillesztésével a későbbiekből). Nem más, mint James Cameron akarta megrendezni, ám ő leragadt az Avataroknál, így kapta meg Robert Rodriguez.

Rodriguez nem Cameron. Kettejük összevetése jó analógia a film egészére. Az Avatar a sci-fi/fantasy klisékből saját minőséget alkotott („porból új világot teremteni” volt a kritikánk címe); az Alita másol és beilleszt. Az Avatar technikája mozis forradalom volt; az Alita igen dicséretes, de csak a rég meglévő (egyébként cameroni) technikák valamelyes fejlesztése. Az Avatar esztétikájában is vadonatúj volt; az Alita egy több évtizedre visszanyúló cyberpunk esztétikát képvisel.

Cikk folytatása ITT.