Az azóta bezárt OPNI-ban (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) töltött munkájának vagy ha tetszik, nyolc évvel ezelőtti pszichiáter életének hét napját fogja össze az a könyv, mely így kezdődik:

„Tizenöt perc a kórházba vezető út. Ilyenkor csak zene van. Üvölt. Száguldok a kórházba, közben mindent elfelejtek.”

Nyolc év telt el azóta, Csernus doki többek közt a Budai Egészségközpontban tanítja az embereket a bennük lakozó állat féken tarthatóságára, sportolókkal foglalkozik, és már nem üvölt (csak ha szükséges). De van, ami nem változik.

„Mindez a mai napig így van. Mármint a kocsi meg a zene” – olvashatjuk a Drogma 2011-es verziójában, mely valahogy olyan érzést kelt, mint a nagy hatású filmek végén, a látott történeten túlmutató, jövőbe tekintő szöveges összefoglaló.

Mit hallgat?
„Hangulatfüggő. Lehet, hogy Goran Bergovic vagy Budapest Bár vagy Beethoven. Bármi.”
De ma?
„Ma a csendet hallgattam. Nem hallgattam zenét, mert a 15 perc ma 4 óra volt. Először beszélgettem az anyámmal, mert az anyámat vittem haza. Utána visszafele meg csend volt.”

Egy régi könyv, az első felfrissítése. A mai Csernus doktor két szerzőtársával, Dobai Benedekkel és Tárnok Alfonzzal vette újra elő a 2003-ban kiadott első könyvet. A Drogma most nem egészen az ami volt, sőt, teljesen más aspektusából szemlélteti, visszatekintőn és magyarázón az OPNI-ban megélt 7 nap eseményeit. Ahol szükséges volt, múlt időre változott az eredeti szöveg, s kiegészült a doktor szigorú, de igazságos kommentárjával. Leküzdötte a dühöt.

Beszélt a bennünk lakozó állat legyőzéséről.
„Elfogadásáról! Legyőzni nem lehet, csak elfogadni.”
Milyen ideális körülményei vannak?
„Az elfogadásnak az a körülménye, hogy már nem okoz bennem feszültséget a negatív gondolatok kimondása önmagamról.”
Tehát elfogadom, hogy nem vagyok tökéletes vagy olyan, amilyennek lenni szeretnék?
„Igen. És ilyenkor nem vagyok feszült. Vagy nem kezdek el sírni. Vagy kétségbe esni. Tehát bármilyen információ kimondása, ami negatív vagy pozitív töltettel jár, az az el nem fogadást jelenti. “
És ha nem fogadjuk el magunkat, akkor…
„Ez látszódik, érződik, ilyenkor az ember kihasználható, megalázható, manipulálható, átlátható.
Van összefüggés tehát aközött, hogy nem fogadjuk el- és hogy függőségbe keverjük magunkat?
„Persze. Mert mikor egy adott folyamatot nem fogadunk el, nem született meg az elfogadás, ez feszültséggel jár. És a feszültség pedig eleve rosszat tesz nekem. Nem alszom, a gyomrom görcsben van, rossz a hangulatom, közérzetem, egyebek. És ennek következtében jó lenne ezt valahogy gyorsan megoldani – mert hát ez ötvöződik a türelmetlenséggel -, és akkor mindenki megtalálja a saját eszköztárát.

Nyolc évvel ezelőtt még megvolt önben az a zabolátlan „állat”, ami dühös volt.
„Most is bennem van.”
…igen, mert mondta, hogy elfogadta és nem legyőzte.
„Az elfogadás azt jelenti, hogy adott helyzetben jól tudom használni. Ha szükséges, persze.”
Az új Drogma tulajdonképpen egy remake a nyolc évvel előttihez képest?
„Nem remake. Egy pont. Tudja, mi a pont?”
„A pont az azt jelenti, hogy valaminek vége van. Eljött a megnyugvás ideje.”
Lezárultak – esetünkben – az OPNI-s évek?
„Nem az OPNI-s évek! Lezárult az az időszak, amikor nagyon-nagyon sok éven keresztül belső káoszban voltam.”
Az új könyv akkor az ön könyve, az ÉN-könyve?
„Önmagamnak írtam, így van. Önmagamra voltam kíváncsi. “
A viasat-os, a vulgáris, a dühöngő Csernus doktor eltávozott?
„Mondtam, ha szükséges, használom”.
Ez amolyan végső fegyver, vagy egy alkalmi társ?
„Az alkalmi az jó, mert ha olyan az alkalom, akkor használom.”
Azt mondta, hogy a pácienseivel szemben már megtanulta a tisztelet nyelvét.
„Akkor is tiszteltem. Tudja, ha ilyenkor az ember nem tiszteli a másikban az állatot, akkor az az állat fel fogja zabálni. És ez a mai napig is így van.”
Viszont már más szelekciós rendszere van.
„Hm. (grimaszol) A mosolygós irónia sokkal kegyetlenebb fegyver, mint egy kiabálás.”