A tavaly nyáron elhunyt Cseh Tamásra 22-én este, a Magyar Kultúra Napján barátai és zenésztársai fognak emlékezni az ország több pontján is.
A budapesti Bárka Színházban együtt muzsikál majd Másik János, Lovasi András, Kiss Tibor, Sebestyén Márta, a Csík zenekar, Dresch Mihály és sokan mások, valamint fellép például Törőcsik Mari, Bárka Színház és a Katona József Színház társulata. Sőt, mindemellett még a Bárka Színház legnagyobb játszóhelyét ünnepélyesen átkeresztelik Cseh Tamás Teremre, ahol a zenész betegségéig rendszeresen énekelt, 1999-től haláláig tagja volt a színháznak.
A helyszínen kapható lesz az a decemberben megjelent tízlemezes DVD sorozat, amely a Bárka Színházban tartott koncertsorozatának felvételét tartalmazza.
Fellépők:
Másik János, Kiss Tibor, Lovasi András, Törőcsik Mari, Ad Libitum
(Márta István, Novák János, Kecskeméti Gábor), Bereményi Géza, Háy
János, Szent Efrém Kórus, Bárka Színház (Seress Zoltán, Spolarics
Andrea), Katona József Színház (Hajduk Károly), Soharóza Kórus, Dresch
Mihály, Berecz András, Ökrös Csaba, Nádor Quartet, Indiánok, Juhász
Gábor, Sebestyén Márta, Csík zenekar, Dinyés Dániel-Kolonits Klára
Hozzászólások