Cseh Tamás (1943-2009) pályatársaival több mint negyven éve kezdett
énekelni, 1973 márciusától az Ad Libitum együttessel, amelynek tagjai
akkoriban Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor voltak. 1976-tól
Másik Jánossal a 25. Színházban adta elő a Levél nővéremnek első
számait – olvasható a Kolibri Színház közleményében.
Mint írják, január 22-én, a magyar kultúra napján Cseh Tamás
születésének évfordulója alkalmából egykori társai adnak koncertet a
Kolibri Színházban, felidézik a közös dalokat és a Cseh Tamás emlékére
született újabb szerzeményeket is bemutatják a közönségnek.
Negyedszázaddal ezelőtt, a rendszerváltás idején születtek az Új
dalok, amelyeket Dömölky János filmrendező felvétele is megőrzött.
Az
újonnan rekonstruált videót is bemutatják a Szevasz Tamás! című esten,
így a Bereményi Gézával írt dalokat énekelve Cseh Tamás is megjelenik
a Kolibri Színház megemlékezésén.
Az esten többek között elhangzik a Gróf Széchenyi István, a
Kelet-Európa, a Csönded vagyok, A jobbik részem, a Kamasz, az Amikor
begerjed a jóindulat, A képzelet szálfái között, a Rajtam maradt
télikabát és a Lánchíd című szám.
Az első rész végén az Ad Libitum –
Novák János, Kecskeméti Gábor, Bornai Szilveszter és Darvas Kristóf –
zenél. Majd Másik János dalai szólalnak meg. Az estet az Ad Libitum és
Másik János közös programja zárja.A műsort a Kolibri Színház és a Cseh Tamás Archívum állította össze, a
szerkesztő Hanák Gábor. Az est részletes programja a színház honlapján
megtalálható.
Hozzászólások