Révedjünk el a mesterséges intelligencia kulturális kincstárában: Asimov a szabályairól elmélkedett, Kubrick a lélektanáról, Gibson arról, hogy kordában lehet-e tartani; Mamoru Oshii az emberrel való összeolvadásáról, Spike Jonze arról, hogy szerethető-e és tud-e szeretni minket. Az MI-ről szóló műveknek egyelőre a problémafelvetés az értelme. Ezért hívják a sci-fit helyesebben spekulatív fikciónak.

A Chappie megtagadja összes társát: a filmeket és regényeket, a sci-fiket és romantikus drámákat, Spielberget és a Wachowskikat, Philip K. Dicket és Arthur C. Clarke-ot, Jeph Jacques-t, de még Wally Pfistert is, és száz évvel ezelőttről, a nulláról kezd összehordani fertelmes ostobaságokat.

Alaphelyzet: Chappie, a rendőrrobot megkapja egy újszülött MI személyiségét, elsőként a világon: tanulnia kell tehát, de rossz társaságba keveredik. Neill Bloomkamp, valahai csodarendező (és írója, Terri Tatchell) felvázolja ezt és annyiban hagyja – még hozzácsapja a sisakot, ami egyszerre olvassa az emberi agyhullámokat és a számítógép… memóriáját, gondolom (mi van?), meg a közönséges pendrive-ot, amire ráfér egy ember teljes tudata (mi van??), meg a robotot, amelyik fizikailag kifáradván lecsuklik a fal mellett (mi van???), és jöhet is a gutaütés.

Pedig Chappie, bekapcsolásától kezdve, az emberiség legizgalmasabb eredménye lenne abban a kvázi realista világban, amit Bloomkampék felállítottak. A többi szereplő mégis üres gondolattalansággal reagál rá.

Vajon él ez a robot? Csakugyan van „lelke”? Mit jelent az, hogy „nevelni kell”? Ha lemásolják, önmaga marad? Hát az ember – azt lehet-e másolni? Csupa alapvető kérdés, ami azonnal felmerülne, akár ösztönösen, bárkiben, aki kapcsolatba kerül egy eleven robottal és a tudatmásoló technológiával. Azt meg se kérdem, honnan tanulja meg Chappie a nyelvet, miért érti a metaforákat, honnan a kontextus és a prekoncepciók és a metakommunikatív képesség, honnan az ördögből a kulturális ismeretei; miért ijed meg bizonyos dolgoktól (amik kényelmesek a forgatókönyv számára) és miért nem másoktól (amik kényelmetlenek), honnan az érzelmei és azok azonosítása, honnan a felelősségtudat, az öntudat – mert e kérdések sok-sok kategóriával felülmúlják a filmet, akár Hawking a prérifarkas és a gyalogkakukk fizikáját.

Hogy a sztori kiszámítható, az másodlagos.

A cikk folytatása ITT!