A legnagyobb kérdés persze mindig az, sikerül-e tartani a színvonalat (általában nem), hát most előre elárulom: sikerül, bár nem minden zökkenő nélkül. Az eredeti, Richard Chamberlain-féle sztori (ő játszotta anno az eredeti filmben Bourne-t) eleve elég erős, ehhez adjuk hozzá az ügyesen, feszesre megírt forgatókönyveket, egy ügyes kezű rendezőt, Paul Greengrasst és olyan (hálistennek szupersztár-számba még nem menő, de nagyon jó) színészeket, mint Franka Potente, Chris Cooper, vagy Brian Cox. Ebből a receptből szerencsére a sorozat harmadik része sem enged. Színésznek megkapjuk David Strathairnt, a Godd Night and Good Luck főszereplőjét az ideges és gyáva CIA-középvezető szerepében (partnere még mindig Joan Allen, hogy azért ne játsszon le mindenkit a vászonról) és tíz percre Albert Finney-t is, aki hiába zseniális, sajnos kicsit túlspilázza az őrült katonaorvos szerepét. A történetben bár van egy-két erőltetettnek tűnő, de végsősoron jól megmagyarázott fordulat (például Julia Stiles visszatérése, hogy Matt Damon mégse legyen olyan egyedül), nincs elvarratlan szál, logikai bukfenc, vagy egyszerűen irreális hülyeség – ez önmagában üdítő. A szokásos bornírtságok helyett tehát egy ötletesen, izgalmasan megírt, látványos kémtörténetet kapunk a pénzünkért. A Bourne-filmek az elmúlt években egyedül képviselik az úgynevezett ‘okos akciófilm’ műfaját, amelyből mondjuk sosem volt túlkínálat.



A legérdekesebb egyébként, hogy a filmen jól látni, hogyan alakult át az akciófilm formanyelve. Az ezredforduló környékén minden ebben a műfajban készült alkotás Mátrix akart lenni – ennek a folyamatnak most úgy tűnik, tényleg vége van. A Bourne Ultimátumban már nincsenek virtuális díszletek, számítógéppel irányított kameramozgás, gyorsítás-lassítás-trükkök, vannak viszont kézikamerával forgatott jelenetek minimális világítással, életszerű színészvezetéssel; epikus hangvitel helyett dokumentarista stílus, kung-fu helyett krav maga (izraeli, minden zen sallangtól megfosztott önvédelmi módszer). A menekülésre koreografált akciójelenetek mind a lehető legtermészetesebben zajlanak, sehol a megszokott hatásvadászat. Ezek bizony a 24, a Harmadik műszak vagy a Kemény zsaruk című sorozatok kifejezőeszközei. Bizony, a tévésorozatok nem csak színvonalban, hanem presztízsben is beelőzték az egészestés hollywoodi játékfilmeket – már nem az előbbiek koppintanak az utóbbiakról, hanem fordítva. És ez jó dolog.






A Bourne Ultimátumban már nem kevesebb a tét, mint az egész CIA-vezetés lebuktatása (morcosak is a valódi titkosszolgák, amiért egy ilyen sikeres sorozat rossz színben tünteti fel szervezetüket). Hősünk tehát eljut a forráshoz, ahol mindent megtudhat múltjáról és ahol minden szálat elvarrhat. Hogy a titkos kormányprogram szuperkatonájának ez sikerül-e, az kitalálható. Matt Damon ehhez képest már a negyedik részről pusmog, persze még semmi sem hivatalos. Én remélem, az alkotók abbahagyják a csúcson és nem fognak bele – bár ki tudja, az Egyesült Államok elnöke még hátravan.