Vin Dieselnek szent meggyőződése, hogy a Bloodshot lazán elindítja majd a Valiant képregények filmuniverzumát. Mi azonban nem vagyunk ebben annyira biztosak, és nem pusztán azért, mert a járvány taccsra vágta a mozibevételeket.

Mindenki ismeri a klasszikus James Bond sorozat (és az azokat másoló B-kategóriás direct-to-DVD akciófilmek) tipikus jelenetét, amikor a főgonosz elkapja a főhőst, ám ahelyett, hogy gyorsan végezne vele, inkább elmeséli neki a tervét, majd őrizetlenül magára hagyja, lehetőséget adva így nemezisének a könnyű szabadulásra. A Vin Diesel által játszott Ray Garrison ellenfele azonban nem esik bele ebbe a hibába, és már a játékidő tizedik percében golyót ereszt a szuperkommandós fejébe.

Ám még mielőtt félig teli popcornos dobozainkkal elindulnánk a kijárat felé, hirtelen berobban a főcím, és ténylegesen is elkezdődik a film.
Garrison magához tér, a néző pedig itt szembesül azzal, hogy imént nem a filmtörténet második legváratlanabb akcióhős halálának – az aranyérmet természetesen Steven Seagal birtokolja, amiért olyan hamar kiugrott a Tűzparancsból –, hanem a Tökéletes katona sokadik variációjának volt a szemtanúja.

A Bloodshot az azonos című Valiant képregénysorozat adaptációja – azon belül is vélhetően a kiadó 2012-es rebootját vették alapul. Ám ez a filmet nézve korántsem egyértelmű. Hiszen míg a Duane Swierczynski által jegyzett képregényes alap, a B-filmes hagyományokat idéző alapfelvetése és dramaturgiája ellenére is egy tökös, véres, ingergazdag és mocskosul szórakoztató mű, addig Dave Wilson filmadaptációja mind ezeknek a szöges ellentéte. Még ahhoz is érdektelen, hogy az érdektelenség fogalmának szótári illusztrációjaként szolgáljon.

Az akcióhős Vin Diesel filmjei többnyire nem kifinomult, formabontó történeteikről, vagy az érdekfeszítő, katartikus karakterdrámáikról voltak ismertek.
Ahogyan az sem túlságosan meglepő, hogy Vin Diesel újfent ugyanazt az izomtrikós, kommunikálni kizárólag pózer, keménykedő beszólásokban vagy motivációs posztereket idéző bölcseletekben képes Vin Dieselt játssza, akit a Halálos iramban-filmekben. A sablonszerű, kiszámítható fordulatokra kihegyezett történetet, és a 8-bites Nintendo játékok mélységével bíró karaktereket könnyedén el lehetne nézni egy ilyen filmnek, ha cserébe a többi szegmensében – legalább „bűnös élvezet” módon – szórakoztatónak bizonyulna.

Download this video

Hiszen dacára annak, hogy az ígéretes kezdetek óta lassan önmaga paródiájává váló Vin Diesel korunk egyik legkarizmátlanabb akciószínésze, vannak/voltak ilyen-olyan módon élvezetes filmjei. Legyen szó akár a ténylegesen menő Riddick-filmekről, vagy a csodálatosan trash, paródiába hajlóan kínos xXx: Újra akcióbanról. A Bloodshot azonban elköveti a B-kategóriás akciófilmek legnagyobb bűnét: totálisan jellegtelen. Olyannyira fantáziátlan, hogy

ha valaki azt mondja nekem, hogy ez valójában egy 2010-es DVD-re kiadott alkotás, amiről az emberiség kollektíven megfeledkezett, akkor minden további nélkül elhiszem neki.
Félreértés ne essék: a Bloodshot nem bődületesen rossz. Tulajdonképpen elégséges színvonalon süti el a „tökéletes katonás/összeesküvős” zsáner ismert fordulatait. A színészek is tisztességgel birkóznak meg, a rájuk osztott papírmasé figurákkal, és az akciók sem röhejesen rosszak.

A cikk folytatása ITT!