2009. szeptember 11. - péntek

Bladerunnaz & Circus Maximus pres.

Studio - Events Hall (Budapest, Hajógyári-sziget)
Dieselboy (Human Imprint - USA), vagyis Damian Higgins a legismertebb amerikai Drum & Bass DJ és producer, az underground zenei világ egyik nemzetközi szimbóluma. A norvég Teebee (Subtitles - N) az elsők között volt, akiknek sikerült áttörni a gátat és elfogadtatni a drum and bass zárt angol, legfőképp londoni közösségével, hogy léteznek rajtuk kívül is producerek. Most mindketten Budapestre jönnek a Studioba!

Dieselboy (Human Imprint – USA), vagyis Damian Higgins a legismertebb
amerikai Drum & Bass DJ és producer, az underground zenei világ
egyik nemzetközi szimbóluma. Damien pittsbourgh-i egyetemi évei alatt
találkozott két rádiós dj-vel, akik felajánlották, hogy segítenek
megtanítani neki a szakma rejtelmeit, aminek eredményeként Higgins
hamarosan a rádió rendszeres 6 órás show-jában vendégeskedett. 1994-ben
kölcsönkért lemezjátszókról készítette el első mixét, a „The Future
Sound of Hardcore-t”.
„Az emberek ekkor hallottak először rólam, ám
hamarosan meghívásokat kaptam Amerika nyugati területeiről. Nagyon
lassú folyamat volt ez, ami mára már hat kontinensre terjed ki.”
1997-ben
Nigel Richards, a philadelphiai 611 Records Dj-je és tulajdonosa társat
keresett, így lett Higgins a bolt eladója, póló- és logótervezője is.
1998-tól 2004-ig a philadelphiai Fluid Club csütörtöki Platinum
partijait szervezte, amik már a jól ismert North Amerca’s Premier
esték. 1998-ban Dieselboy a d&b legenda LTJ Bukem elől halászta el
a legjobb Drum & Bass DJ-nek járó díjat a Global Dj Mix Awards-on.
2000-ben az ő track-je lett az első amerikai szerzemény, ami a legendás
Metalheadz klubban felzendült. Olyan d&b legendákkal turnézott,
mint: Technical Itch & Decoder, DJ Fresh, Bad Company vagy Hype.
2000-ben
Dj Dara-val és AK 1200-vel, valamint MC Messinian-nal csapatot alkotva
turnésorozatot indítottak ’Planet of the Drums’ (POTD) néven. Jelenleg
a turné a 10. évében tart, amivel a leghosszabb elektronikus zenei
turnésorozat Amerikában. A POTD-nek köszönhető a drum & bass
hatalmas mértékű és ütemű fellendülése az USA-ban.
Dieselboy volt az
egyetlen dnb dj, akit Moby meghívott az Area2 nemzetközi turnéra, olyan
nevek mellett, mint, David Bowie, Busta Rhymes vagy Tiesto.
A
büntetés igazi ajándék azoknak a dárenbézereknek, akik a sötét,
kíméletlen, technicista vonalat kedvelik – főleg, ha olyasvalaki mér
rájuk csapást csapás után, mint az amerikai drum’n’bass fenegyereke,
Dieselboy.

A norvég Teebee (Subtitles – N) az elsők között
volt, akiknek sikerült áttörni a gátat és elfogadtatni a drum and bass
zárt angol, legfőképp londoni közösségével, hogy léteznek rajtuk kívül
is producerek, DJ-k világszerte, akik legalább olyan jól teszik a
dolgukat, mint az alapítók.
A kezdetben Photek bálványozását saját
zenéibe is átültető Teebee honfitársai közül producersegítőre lelt
Polar személyében, akivel a Black Science Labs korszakban valóban
előremutató darabokkal rukkoltak elő. Ekkortájt a hasonló szellemben
alkotó, Photeket vagy Digitalt is soraiban tudó Certificate 18 kiadó
karolta fel a norvégokat.
Teebee időközben bekerült a
legelismertebb drum and bass DJ-k közé, és stílusát folyamatosan
finomítva, változtatva mindig elő tud rukkolni egy újabb, frissebb
hangzással. Teszi mindezt immár saját, Subtitles nevű kiadójánál, amely
több magyar vonatkozású bakelitet is kiadott már.

Belépő:
Az első 100 db 1500 forint a Subvibe-ban!
Aug 26-től 30-ig 2000 forint
Aug 31-től szept 11-ig 2500 forint
A helyszínen 3000 forint / VIP jegy 5000 forint

Elővétel:
Subvibe (V. ker. Váci u. 40. Ny.: H-P: 11-20, Szo: 11-18, V: 11-16 tel.: 06 70 308 66 60)
Nyugati nonstop
Bázis Store (XIII., Hollán Ernő u. 15. Ny.: H-SZO: 12.00-20.00 tel.: 06 30 843 38 78)

Line up:
Dieselboy (Human Imprint – USA)
Teebee (Subtitles – N)
SKC (Commercial Suicide)
Mindscape (Subtitles)
Jade (Citrus, BSE)
SP (Circus Maximus)

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére