„És még ha értéktelennek is ítélnénk a mai festészet egészét, egy művészeti ág pillanatnyi eltűnése miért jelentené a művészet végső katasztrófáját?” ez a Jacques Ranciére idézet a kiállítás címe. Nagyon aktuális a téma, hiszen mint sok másról, a festészetről is elterjedt a hír, hogy kihalófélben van. Birkás Ákos ezt a témát ragadta meg.
A sajtó fotók alapján készült festményeken időnként olvasható, néhol – részben vagy egészben – eltűnő szövegek lebegnek. Az ábrázoltakhoz a szöveg jól kapcsolható, bár előfordul olyan is hogy teljesen más, sőt ellenszegül a képpel. Birkás esetében a feliratoknak nem egyértelmű a jelentése és iránytalanok, nem olyanok mint amit az ókor óta használnak. Hiszen már azóta használják a kép-szöveg hierarchiát és kapcsolatot kiegészítőként vagy éppen azért, hogy kioltsák egymás hatását.

Akép és szöveg – a képek szerkezeti felépítéséből következően is – új szellemi tereket hoz létre, a gondolkodás és a reprezentáció tereit és határait egyaránt felvillantva: itt érintkeznek Birkás Ákos munkái több szinten is Ranciere elképzeléseivel, a társadalmi és esztétikai rendszerre, tagolódásra vonatkozóan egyszerre. Ám festményein nem bizonyosságok, stabil helyzetek mutatkoznak meg, s akár politkusok reptéri találkozóját, akár az iskolában, az osztályteremben a táblánál felelő diákot, vándorló afrikaiakat, vagy kuporgó fiatal festőket jelenít meg, mindig dinamikus szituációt hoz létre, amelyben észrevenni engedi, hogy a hétköznapi helyzetek mindig viták és megállapodások eredményei, mégha csak nyughatatlan, s rövid időszakokra is. Birkás figyelemmel és ironiával egyaránt teli munkái pedig így  indirekt módon ösztönöznek – mind a szociális, mind a művészeti szféra kapcsán – saját pozíciónk meghatározására is.