Mórott a kapucinusok a XVIII. században telepedtek meg. Rövid idő alatt az igehirdetéssel legalább azonos mértékben törődni kezdtek a szőlőtermesztéssel és a borkezeléssel is. A kapucinusok borászati szakértelmét meséli el Gábor atya, a rend pincemesterének története. A rezes orrú, öreg kapucinus több évtized tapasztalata alapján, dűlők szerint ismerte és meg is tudta különböztetni a pincében lévő móri borokat. Segédje a lopótökből telecsorgatta a korsót, ő meg anélkül, hogy akár csak a hordó felé pillantott volna, jól megrágta a szájába vett kortyot, s máris vágta rá csalhatatlanul: Várhegyi! Gábor atya sohasem tévedett, ha a bor származási helyéről volt szó. De hiába figyelték a fiatal barátok, hiába próbálták kilesni az öreg nagy tudományát, megtartotta magának a féltve őrzött titkát. Úgy látszott, a kapucinusoknál nem volt fontos, legalábbis a pincemesteri poszton, az utánpótlás. A fiatalok egyszer elhatározták, hogy megtréfálják az öreget. Új borok érkezvén a pincébe, kezdetét vette a borok minősítése. A lopót kezelő egyik fiatal barát az egyik boroshordó helyett a fal mentén álló vizesdézsából húzott egyet, és vízzel töltötte meg Gábor atya korsóját. Ekkor történt a csoda! Ő, aki eddig az első ízlelésnél mindig megmondta a szüretelés helyét, kiköpte az első kortyot, és másodszor is hörpintett a korsóból. A szokásosnál jóval tovább forgatta a szájában, de hasztalan. Végül is szégyenkezve kellett bevallania: "Ezt az italt nem ismerem." A magyarországi évezredes borkultúrát óvja a feledéstől a kötet, amelyből idéztem.(Magyar borhagyományok, borivási szokások, szerkesztette Lelkes Lajos, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2004) A külön fejezetekbe foglalt írások szólnak a magyar szőlőtermő vidékek kialakulásáról, a középkori magyar szőlőfajtákról, a borivási szokások kialakulásáról, borvidékekről, ma már ismeretlen űrmértékegységekről, híres borperekről , a fröccs megjelenéséről, a borivási szokásokról, híres magyar hordókról, és borkultúránk magyar, mai őreiről a Magyar Bor Akadémiájáról, a Magyar Borok Házáról , a magyar borlovagrendekről stb. Az első fejezet szerzője egy neves gasztronómiai szakíró, Cey-Bert Róbert Gyula, aki noha Hamvas Béla A bor filozófiája c. mértékadó és alapműve után már valóban nem illik a borról csak az átszellemültség hangján nyilatkozni, ezt a tőle megszokott délibábos szittya-árvalányhajas őshunos temperamentummal, ha lehet még megfejeli, amikor kijelenti, hogy első leírt magyar szavunk a bor. Noha én az egyetemen még úgy tanultam, hogy Bíborbanszületett Konstantinusznak a fiának írt, neki szóló művében szerepel először magyar szó, a könyvben az első magyar szóként a kínaiak által leírt bor szó szerepel. A délibábos lelkületű szakíró a jazigokat, szarmatákat, szittyákat nem szerepelteti, de, kis általa sugallt fantáziával bor szavunk lehet a bizonyíték egy hun-magyar őstörténet mellett. Még időben csempészi vissza a Mithrász kultuszból megismert meghaló és feltámadó istenség mítoszát Cey-Bert, hogy aztán nehogy hiányozzon a magyar történelemből a kereszténység: "A bor szó első leírt formája tehát az Istent jelentő Tengri szóval-a magyar isten szó, a hun tengri szóból alakult ki (Os-Tengri) és a Szent Hegy, az áldozati hely fogalmainak a kíséretében jelenik meg először a kínai krónikákban, amelyek kihangsúlyozzák, hogy Bor Tengri a Föld és az Újjászületés Istene. Miután sikerült a hunokat megtérítenie, aztán elemzi a bor szerepét a hun protokollban. A délibábos hun-szittya , napkeleti elképzelések után kijózanító a felismerés, hogy a középkori magyar istentiszteleteken azért használtak kizárólag vörösbort, mert a zsidó rituális hagyománynak megfelelően csak vörösbort fogyasztottak, ezért a magyar kereszténység első évszázadaiban a misebor Magyarországon vörös volt, Cey-Bertnek meg nehezére esett volna ezt a zsidó rituálét olyan schlagfertig módon összekapcsolnia a hun őstörténettel, mint azt a bor szavunk szó esetében oly bravúrosan sikerült." Olvashatunk még gazdag zsellérekről (!!!), arról, hogy a fröccs elsősorban fürdőhelyeken jött divatba, mert a gyógyvizeket az ivókúra részének tekintették és voltak kísérletező kedvűek is…, hogy Petőfi kedvenc kocsmája a "Váczi utczában" lévő Sperl volt, ahol a neves költő ?rendre- két deci karlócai ürmöst hozatott. Szép példája a Kárpát-medencei együttélésnek, hogy meghonosodott nálunk a rác ürmös, így nemcsak az abszint tartalmaz fehér ürmöt, hanem a rácok által divatba hozott ital, melynek fogyasztását azért ne vigyük túlzásba, mert akkor örömünkbe – óhatatlanul – vegyül egy kis üröm is. Jó könyv, és a kiadó kínálatában megakadt a szemem egy másik köteten is. Csávosssy György nevéhez fűződik, címe: Jó boroknak szép hazája, Erdély. Kár, hogy már nem mérik meszely, icce kiszerelésben…