Akiben bíztak

Ez a don Ulpiano volt a legnagyobb rabsic(engedély nélküli halász) az Orugo vidékén. Mesélték, hogy tilalom ide, tilalom oda, minden áldott este a patakparton sétált, bal kezében a nyitott imakönyvvel, a jobban meg a csőre töltött puskával. Aztán, ha méretes pisztrángot látott, egyből tüzelt.

Aki meg akart halni

Csütörtökön temettük Pelinest- újságolta Avelino, miközben mindhárman összébb húzódtak a padon. Pelines a nyakában hordta a gyászjelentését, azzal hencegett. Emlékeztek, milyen üdvözlőlapot nyomtatott karácsonyra: Jesús Pelines kereskedelmi ügynök földi maradványa boldog karácsonyi ünnepeket kíván.

A Csonka Brancs kiegészül

-Sesma kitalálta, hogy mindazt, amitől az élet megfosztott bennünket, áttestáljuk a Brancs egy hetedik tagjára, és nevet is adtunk annak a személynek, hogy olyan legyen, mintha itt ülne köztünk; mindegyikünk jellegzetes vonása megtalálható lesz rajta, így a maga nemében közös tükörként szolgálhat, amelyben hiányzó testrészünket nézegethetjük, hiszen ez a képzelet szülte alak egyszerre segít majd elfogadni és leküzdeni az emléket és a hiányérzetet.
Azok voltak a Brancs legszebb napjai.
-Orestes Enebro névre kereszteltük el azt a bizonyos személyt, aki ettől fogva mindennap itt ült velünk, szabadon hagytuk a helyét, tettünk elé tányért, poharat. Orestesnek megvolt az én három ujjam, Avelino karja, Pelines lába, Feito szeme, Eloy orra és a legnagyobb titokban Toribio tojásai is, amelyektől szegény Toribín a belenyugvásnak még a legapróbb lehetőségét is kizárva megfosztatott.
Egyik este a Csonkák körében épp azt ünnepeltük, hogy Pelines és Toribio megnyerte a vasutasok kártyabajnokságát. Ettünk-ittunk, amíg futotta a díjból, a teljeskört végigjártuk, a Vackortól a Rongyosig, mind a tizennégy állomást, az Örvös Galambba is betértünk, hogy Toribio tehessen egy kísérletet annál a Bece névre hallgató félcigány némbernél. Már hajnal felé jártunk, s hogy be voltunk rúgva az nem kifejezés, épp a levesünket ettük a Rongyosban, amikor Elias, akin, nem tudom, miért, akkor éjjel még a szokásosnál is jobban feltűnt a félszeműsége, kijelentette, hogy a gyorsítót majd a padlástéri lakásban isszuk, mert mutatni akar valamit.
-Képzeljetek el a festményen egy alakot- magyarázta a Félkarú Avelino. Mintha valami különös növényi tájból menekülne, szinte lóg a levegőben, akárha rossz álomból bukkanna elő. Csak egy szeme van, de az úgy kidülled szemgödréből, mintha szét akarna durranni. Orra tűhegyes, mint valami egzotikus madár csőre. Bal karja kitüremkedik felpuffadt kabátujján, messzebbre nyúlik a cipője orrán, jobb kezénél két kicsi ujj van, a másik három meg úgy feláll, mint a benge tüskéje. Egyik lábát mintha szobrász faragta volna, olyan sportos, ahogy átlátszik a gondosan felhajtott nadrág szárán. S azon a titkos helyen, ahol az attribútumokat lehet sejteni, alaktalanná duzzad a nadrág a hatalmas kitüremkedéstől.
Orestes Enebro portréja volt.
Ebben a kíméletlen pimaszságban , amit a cimboráival művelt, talán valahol ott rejlett az alkotói késztetés- magyarázta Ángel Benuza-leküzdhetetlen ereje, amely, hogy példaképp egy klasszikus esetet hozzak fel, Sistolo Mendorát, a hírneves pármai szobrászt is arra ösztökélte, hogy lefejezze a kedvesét, és a vérével fesse sötétre a mellszobrot, amellyel megörökítette.