Az Argo 2. szereplői Londonban jártak

A Londonban élő magyar mozirajongóknak minden okuk megvolt az ünneplésre, amikor a szigetország területén az első igazi moziba kerülő játékfilm, az Argo 2. szereplői az Egyesült Királyságba látogattak.

Interjú Árpa Attilával az Argo rendezőjével >

 

Az Imperial College London egyetemi moziban kb. négyszáz fő előtt zajlott az a két vetítés, amelyen Árpa Attila a film producere és rendezője, valamint Bodri (Scherer Péter), Tyson (Kiss József) és a női főszereplő Yumiko (Young-Shin Kim) is részt vett. A vetítés jó hangulatban telt, a színészek néhány kulisszatitokba is beavatták a résztvevőket.

A rendezvény ötletgazdája és főszervezője Bajusz Zsuzsanna , a Bvs Software Technologies tulajdonosa és marketing vezetője, egy közönségtalálkozó keretén belül vetette fel az ötletet Árpa Attilának, aki azt annyira lelkesen fogadta, hogy mire feleszméltek már az előkészületek közepén jártak. Zsuzsannának a Londonban élő kommunikációs és marketing szakember, Faltusz Viktória segített.

A legelszántabbak egy 800 km-es utazástól sem rettentek meg, csak hogy láthassák kedvenceiket.
A fő kérdés, ami természetesen mindenkit izgatott, hogy vajon lesz-e Argo 3., amire Árpa Attila azt válaszolta, hogy bár nem tervezi, sejtelmesen hozzátette: „soha ne mondd, hogy soha”.

Kapcsolódó cikkek:
ARGO 2: Itt az előzetes [trailer] Igen, már biztos, hogy április 30-án bemutatják Árpa Attila filmjét. Balog Tibi és bandája 10 év után visszatér... VIDEÓ!
Láttuk az Argo2-t: Kész van! Tényleg! Megszületett az Argo méltó folytatása, ami nem csak az elkötelezett ősfanoknak nyújthat kiváló szórakozást!
Árpa Attila: Majd a nézők eldöntik! [interjú] Az ARGO 2. elkészült, és végre a mozikban. A film kapcsán beszélgetett az Antropos.hu a rendezővel, Árpa Attilával. INTERJÚ!
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére