Michel Gondry, az Egy makulátlan elme örök ragyogása c. film rendezője, új filmjével még magasabbra tette a mércét. Ez egy nagyon francia film, sokkal összetettebb, megmagyarázhatatlanabb, és elsőre érthetetlenebb film. Amellett, hogy a történések is néhol kuszák, a filmben ráadásul három nyelven (angol, francia, spanyol) beszélnek, ezzel is növelve az álomszerűséget.
Akkor most pár szó a történetről. A Mexikóban élő Stephane, apja halála után visszamegy Franciaországba, anyjához. A srác kiskora óta keveri a valóságot az álmaival. Néha nem tudja, hogy álmodik, vagy tényleg az irodájában ül hatalmasra nőtt kezekkel. Így történhetett furcsa románca szomszédnőjével, Stephanie-val. Félreértett helyzetek, megálmodott valóság, és megmagyarázhatatlan álomvilág és kényszerképzetek váltogatják egymást majdnem két órán keresztül.
Nehéz is beszélni a filmről, hiszen az a típus, amin ülni kell pár napot, aztán újra elővenni, megnézni, és újra ráülni kicsit. Annyira összetett, és sokrétű a cselekmény, hogy a végén már te sem tudod elkülöníteni az álmot a valóságtól. Ám vigasztaljon, hogy a főszereplő sem tudja. Vajon az, amit a lány iránt érez, az igazi, vagy csak az álmai színezték ki az érzelmeit? Egyáltalán, valóban szereti a lányt, vagy csak álmában szeretik egymást, és ezért, az akkor érzett érzés megmarad azután is, hogy már felébredt?! Ezektől lesz annyira emberi a film. A felnőni nem akaró elme zaklatottsága és képzelt érzelmei, azok melyeket mindenki érez az élete során, társítva a bódultsággal, amit ébredés után, egy valószerű álom után érzünk.
Fényképezés szempontjából is nagyon igényes a film. Végig csodálatos képeket kapunk, sok színnel és formával. Kedvenceim közé tartozik egy jelenet, mely önmagában is szép színes, de ráadásként még, az asztalon nagy kupac színes ceruza látható. A másik, mely nagyon megragadt, egy kép, mikor álmában Stephane tárgyakat pakol egy bevásárlókocsiba, és az érdekesség a dologban, hogy minden tárgy filcből varrott dolog volt. A telefon és az írógép is kézzel, textilből készült, nagy gombokkal díszített formák voltak. Hiszen álmunkban nincsenek határok, celofán tengeren sodródó hajónkon, erdő magaslik, és a havas dombtetőről lesikló emberek fonalbábukká válnak. A kérdés csak az egészben, hogy hol a határ álom és valóság között, és egyáltalán el tudjuk-e választani azokat?!
Stephane szerepét nem is annyira egyébként, Gael Garcia Gernal alakítja, aki a Rossz nevelésből, a Che Guevaraból, vagy a Babelből lehet ismerős. Szerintem remekül döntöttek mellette, mert nagyon illik hozzá a karakter, a néha már kacagtatóan kisfiús srác szerepe.
Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, komoly hangvételű film az igaz, mégis gyermeki, és sokszor humoros is.
A filmet követő éjszaka pedig biztosan érdekes álmaitok lesznek…

A 639. baba – Az álom tudománya kísérőfilmje
Gondry filmjéhez kapcsolták, Dési András György és Móray Gábor rövidfilmjét. Az alkotás egy kis érdekesség, csemege a magyar filmkészítés szerelmeseinek. Az egész egy helyzetjelenet, érdekes digitális megoldásokkal, és mondanivalóval. Egy retró-jövőkép, a hermetikus világban felfedezendő emberi létről. A történetet nem is árulom el, inkább maradjon meglepetés! Ám, érdemes mesélni a kisfilm által bejárt útról. Bizony ám, az alkotás több nemzetközi díjat is elnyert, többek között a BUSHO rövidfilmfesztivál, a brüsszeli és az amszterdami Fantasztikus Filmek Fesztivál, a Nashville Filmfesztivál, az Aye Aye fesztivál első díjait, és a DaKINO IFF, legjobb operatőri díját is. Gratulálunk az egész stábnak, és reméljük láthatunk még tőlük más alkotást is!