Miért kell a tinédzsereket hülyének nézni? Őszintén, ha már ők egy regény vagy egy film célközönsége, akkor igazán megérdemelnék, hogy komolyan vegyük őket. Vagy legalább feltételezzük, hogy értelmes gondolatokra, valamiféle mondanivalóra is vágynak.

A young adult regények adaptációinak fénykorát éljük, legalábbis ha a mennyiség alapján ítélkezünk. Ráadásul ezeknek a könyveknek a jelentős része a halállal, sőt mi több, a tömeges halállal, apokalipszissel és disztópiákkal foglalkozik. Akad köztük, ami – nem csak a megcélzott korosztály számára – igazán gondolatébresztő, érdekes problémákat vet fel, nem szájbarágós, mégis tanulságos. Leginkább igaz ez talán az Éhezők viadala trilógiára (filmváltozat esetén kvadrológia), ami épp arra tanítja meg leginkább a befogadóját, hogy tessék összetetten gondolkozni, több szemszögből is megvizsgálni a dolgokat. Kevésbé sikeresen ugyan, de a Beavatott sorozat is megpróbálkozott az érdemi mondandó átadásával, az már más kérdés, hogy sajnos maga a mondanivaló (klikkesedni jó, a vakmerőség és erő az érték a tudás helyett, stb.) azonban már erősen megkérdőjelezhető.

Nos, és most itt van Az 5. hullám, egy iszonyatosan erős alaphelyzettel. A Föld felett megjelent egy óriási, idegen űrhajó, ami nem vette fel a kapcsolatot az emberiséggel, ellenben szép szisztematikusan elkezdte kiirtani azt. A történet fonalát ott vesszük fel, amikor már az első három hullám után (áramtalanítás, özönvíz, járvány) a kevéske megmaradt ember menekülttáborokban próbál életben maradni, és várnak valamiféle (?) segítséget. Ez pedig meg is érkezik egy katonai osztag formájában, akiknek valamiért (??) mégis van áramuk, működnek a járműveik és minden technológia a rendelkezésükre áll. Ők összegyűjtik a gyerekeket, akikből aztán az emberiség reményét jelentő (???) sereget képeznek. A főhős, Cassie (Chloë Grace Moretz) lemarad a buszról, de öccsét elviszik, így a lány nyomába ered, de súlyosan megsérül. Természetesen egy fantasztikusan jóképű srác menti meg az életét, aki ugyan furcsa, de mégis segít neki. A film nagy kérdése sokáig az, hogy mi lesz az ötödik hullám. Az csak a kisebbik gond, hogy magát a negyediket sem sikerül jól bemutatniuk, vagy legalább valamicske értelemmel felruházniuk, de a „csavar” még azt a keveset is elveszi, amit addig gondolhattunk.

Sajnos a spoilermentesség jegyében aligha lehet elmondani, miért és mennyire értelmetlen az egész történet és hogy mennyire bugyuta a mögöttes tartalom… már hogyha feltételezzük, hogy van ilyen. Persze ettől függetlenül lehetnének mentő kvalitásai Az 5. hullámnak is. Például, mint említettem, a tényleg izgalmas alapkonfliktus. Terepet adhatna az emberi mivoltunkon való filozofálásnak, sőt, el is kezdi ezt boncolgatni, de egy-két laza mondattal le is söpri a témát a terepről. Az egymásba vetett bizalomról? Nos, a szereplők soha nem bíznak abban, akiben kéne, és mindig bíznak abban, akiben meg nem kéne, és a hibáikból sem tanulnak, olyannyira nem, hogy elég egy „de hát egy gimibe jártunk”, és máris bajtársak lesznek. A szeretet? Az csak a fajfenntartás miatt szükséges… ja, mégsem, mert van olyan is, hogy szerelem első látásra, mert az első benyomás ugye NEM csalhat. Akinek terepjárója meg számítógépe van, annak meg nyilván az iskolaelsők is azonnal hisznek.

De jó, engedjük el a történetet, mert az egész valóban dühítő, és ez nem csak a film, hanem a Rick Yancey által írt regény hibája is (bár van pár jelentős módosítás, ami nemhogy csökkentené, hanem növeli a felmerülő kérdések számát). Az mindenképp pozitívabb irányba billenti a mérleget, hogy a film nem tudta átvenni az író tiniszlengbe oltott Coelho stílusát. Saját stílust viszont nem sikerül helyette kialakítania.

A cikk folytatása ITT!