ARC: Már megint egy újrakezdés

Bár az újrakezdés hívószóval buzdítottak mindenkit Gesztiék, a tízedik ARC-plakátkiállítás nagyjából olyan, mint az eddigiek: a nagy, alulról szerveződő kreatív áttörés elmarad, de azért még mindig megéri kolbászolni egyet az Ötvenhatosok terén.

Minden összejött: húsz éves rendszerváltás, válság, szűnni nem akaró zavargások, kibogozhatatlan közbeszéd, az EU felé ügyetlenül kapálózó, de – hogy klasszikust idézzünk – ideológiailag nem eléggé képzett politikusok, ráadásul a lakosságot évről évre megdolgoztató kreatív sztárcsapat, az ARC is tíz éves. Mit lehet kihozni ennyi ziccerből? Azt hinnénk, rengeteget, de ne feledjük, hogy Magyarországon vagyunk.

Szóval Restart, vagyis Újrakezdés, ezzel a szóval és a köré kommunikált ideológiával várták a pályamunkákat, remélve, hogy pozitív, de legalább vigasztaló üzenet bontakozik ki a kiállításon. Csak hát ugye a pályázók csak kis részben a szakma iránt lelkes marketingszakértők, a többség számára Magyarország nem bizonyult eladható, piacképes terméknek. Így történt, hogy például a harmadik helyezett (Sasvári Dóra és Szűcs Alexandra munkája) nem szól másról, mint egy elsős írásfüzetbe, teljesen szabályos betűkkel leírt szókapcsolatról: „majd holnap”. Ez, mint a munkák nagyobb része, sajnos csak címmel együtt érthető: Újrakezdés magyar módra.

A többi dobogós is a szomorú helyzetet domborítja, hol költőien (Takács Béláné, cím nélküli plakátján egy koszos forradalmi zászló látható, amelynek visszavarrták a közepét), hol viccesen (Kovács Tamás: Önerő – nem meséljük el). A Borz díj Turai Balázsnak ment, aki gyerekrajz-stílusban vázolja fel a szélsőjobbosok feltételezett ideológiai rendszerét (Kuruc.infant).


Sok hasonló egy plakáton – még több fotóért kattints!

Az a baj, hogy az igazán jó műveket ezzel nagyjából le is tudtuk. Ami marad, abban inkább a szándék, az ötlet, vagy a belefeccölt munka a méltánylandó, nem a végeredmény maga, de hát ez valahogy mindig így van az ARC-cal. Van vicces MÁV-retró, monstre szótenger, warholi ihletésű Don’t panic!-kompozíció, a munkanélküliséget örömhírként tálaló panelzsáner, interaktív keresztrejtvény-plakát és egy összecsapott autó-műszerfal, amely az idegbeteg vezetési stílust „állítja pellengérre” (csak hogy közhelyre közhellyel válaszoljunk), egy ordas karakterhibával súlyosbítva.

A középszerben megbújva pedig ott van a kreativitás egy-egy igazi villanása, ezekért érdemes mindenképpen megnézni a kiállítást: minimál, street art, néhány ügyes fotó, nem is soroljuk fel tételesen, keresse meg mindenki magának. A profi plakátkiállítást pedig szintén bűn kihagyni. Szóval az igazi újrakezdés várat magára, de úgy tűnik, a helyzet nem lett rosszabb, és hát ez is jó hír azért, nem?


Kattints a képre, aztán Restart!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére