André Kertész – azaz Kertész Andor- fotográfiája „gondolkodik és minket is elgondolkodtat”– olvashatjuk a kiállítás termének ajtaja mellett. A művész képeinek fontossága az alkotó gazdag érzelemvilágában rejlik és abban, hogy Kertész egész életében hű maradt szemléletmódjához. Első fényképezőgépét 1912-ben kapta, 1914-ben pedig már újszerű, éjszakai fotókat készített, alkotásai eltértek az időszak uralkodó irányzataitól. Fotóit először 1917-ben jelentették meg.

A József Nádor termek ajtaján belépve ne lepődjünk meg, ha egy nagyítót kapunk: az első teremben található képeket csak ezzel láthatjuk, rendkívül kis méretük miatt. Itt Kertész magyarországi tartózkodásának eseményeiből és katonaságából kapunk ízelítőt.

1925-től 11 éven át, Kertész Franciaországban élt. Ekkor hozta létre a „hiány portréját”, amelynek lényege, hogy a fotós többet sejtet, mint megmutat és szinte életet lehel a tárgyakba. Megörökített árnyakat, játszott a fényekkel és előszeretettel készített képeket éjszakai világításban. Az országban 3 év alatt ismertté vált, 1927-ben pedig az egyik galéria már kiállítást rendezett képeiből. Ezekben az években vált Kertész az avantgard fényképezés vezető alakjává és ezzel együtt könnyen jött a hírnév és a csillogás. Ő lett a nemzetközi modernizmus képviselője és ő kezdeményezte a fotóriportok készítését. Ebben az időszakban több olyan kép is készült, amelyeket barátai vagy művésztársai lakásán vagy műtermeiben készített.
A 30-as években két könyv is megjelent, amelyek André Kertész fotóit tartalmazták: „Bölöni György: Az igazi Ady” című könyvének illusztrációit ő készítette és kiadták saját albumát is („Párizs André Kertész szemével”), amelyben Kertész Párizst szubjektív nézőpontból mutatja meg. A kiállításon ezekből a könyvekből is láthatunk néhány oldalt.

A fotós sokoldalúságát és szabad alkotói énjét mutatja, hogy az ágyon heverő műlábtól kezdve, a birkák fotózásán keresztül, a meztelen nők torz szemszögből való megmutatásáig (Torzulások c. sorozat), minden hétköznapi és szokatlan témát megörökített (pl.: kéményekről készített sorozata). Képes levelezőlapokat is készített, ezeket barátainak és családjának küldte el, egy-egy üzenettel.

Amikor New York-ba költözött, eleinte hírességek otthonait fényképezte, majd a Vogue magazinnak készített divatfotókat és segített Robert Capa könyvének tervezésében. Az itt töltött éveit nagyban meghatározta a magány, ekkor rengeteg olyan képet készített, amelyeknek ez volt a fő témája. Éetének utolsó éveiben – felesége halála után – pedig a polaroidok után kezdett érdeklődni. Alkotói munkásságának egyik csúcsa, hogy önálló kiállítása volt a velencei Fotográfiai Biennálén és megjelent „Hetven év fotográfiája” című könyve is – több másik mellett.

A kiállítás Kertész tudósító és illusztrációs korszakával zárul és – még mielőtt kilépnénk az ajtón- egy, a művész életéről készült filmbe is belenézhetünk.