Tavaly decemberi, de örökérvényű ennek a rövidfilmnek az aktualitása, ráadásul olyan témáról van benne szó, amivel mindannyian azonosulni tudunk. Azt is mondthatnánk, ez az animáció a szürke hétköznapokba belesavanyodott ember esetét mutatja be, aki kis híján saját gyermekét is épp arra az útra tereli, ami egy szomorú, ki nem teljesedett élethez vezet.

A főszereplő apuka igyekszik minden reggel az általa helyesnek vélt elvek szerint útjára indítani a még lelkes, világra nyitott gyermekét, aki az iskolatáska, és az őt érintő elvárások terhe alatt is próbál álmaiba kapaszkodni. Szemei előtt millió lehetőség lebeg, a felnőtt élet súlya még nem nehezedik vállain, úgy érzi, bármi lehet belőle. Bármi, ami nem szürke, nem unalmas, amit szeret, ami boldoggá teszi.

Sajnos éppen édesapja az, aki visszarántja a szomorú valóságba, mert nehezére esik megérteni, hogy az általa járt út bár helyesnek tűnik, nem jó irányba vezet. Talán mind ismerünk olyan embereket – vagy éppen mi vagyunk azok – akik boldogtalanul járnak be a munkahelyükre, mert az a kiteljesedés minimális lehetőségét sem adja meg, inkább kötelező rossz, ami ahhoz kell, hogy fenntartsuk magunkat. Sajnos sokak számára ez az érzés természetes, azt gondolják, így kell lennie, hiszen nem létezik olyan munka, ami boldoggá tesz. Nincs igazuk.

Ez a történet éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy másmilyennek lenni egyáltalán nem rossz dolog, még ha a környezetünk szerint csupán álmodozás mindaz, amit a jövőnknek képzelünk. Az előttünk álló példák irányt mutatnak ugyan, de nem feltétlenül követendőek, merjünk mások lenni mint a tömegek, ne hagyjuk letörni álmainkat!