Szemkápráztató, szimbólumokkal ügyesen játszó vizualitás, és fájdalmasan hollywoodira hangolt történet jellemzi az Alice Tükörországbant, aminek a címe félrevezető: meglehetősen kevés köze van az ugyanezzel a címmel megjelent eredeti regényhez, illetve meglehetősen kevés tükör van ebben az országban.

Az első ismert, 1903-as adaptáció óta számtalan filmet ihlettek Lewis Carroll Alice történetei. (A legmeglepőbb talán a playmate Kristen De Bellel a főszerepben forgatott felnőtteknek szóló 1976-os musical komédia.) A történet rajongói valószínűleg felkapták a fejüket anno, amikor felröppent a hír, hogy Tim Burton rendezi majd az Alice Csodaországban legújabb változatát – sokan úgy érezték, a történet megtalálta korunk legmegfelelőbb filmesét. Életművük alapján azt gondolom, hogy Tim Burtonnél és Terry Gilliamnél valóban kevés filmesnek van több köze a Carroll által megálmodott világhoz. Egy biztos, sokan várták izgatottan ezt a változatot, ám sajnos sokaknak kellett csalódniuk.

A látványvilág ténylegesen lenyűgöző lett – melyik Tim Burton filmé nem az? – ám a történet varázsa – habár váratlan módosításaival együtt is alapvetően követte az eredetit – valahol elveszett a CGI orgiában. Feltehetően a szokásosnál jobban kötötte a rendező kezét a stúdió, de sajnos azt is el kell ismerni, hogy Burtonnél viszonylag gyakran kerülnek porszemek a narratív gépezetbe. Az anyagi siker után viszont nem okozott meglepetést, hogy az Alice Tükörországban is kap egy újabb megfilmesítést a Walt Disney égisze alatt.

A most a mozikba kerülő Alice Tükörországban inkább szabad továbbgondolása az eredeti történetnek, aminek a címe inkább Alice Időországban kellett volna hogy legyen. Tim Burton a rendezői széket a producerire cserélte, a film direktora pedig az a James Bobin lett, aki a Mupett filmekkel vált szélesebb körben ismertté. A történet egész meglepő módon indul. Alice (Mia Wasikowska) mint hajóskapitánynő éli mindennapjait, komoly megrökönyödést válva ki ezzel környezetéből. Alice azonban az a típus, aki nem fogadja el a mások által előírt szabályokat, ha nem ért velük egyet. Mondhatni szüfrazsett módjára megy neki a viktoriánus kori brit nőképnek. (Valóban nem sok női hajóskapitányt tud felmutatni a 19. század, ám például a korszak egyik leghírhedtebb kalóza a kínai Csen Ji-sao volt, aki óriási hajóhadnak és körülbelül százezer férfinak parancsolt.) Ám egy nőnek sincsen könnyű dolga, akinek önérvényesülése útjába saját anyja áll. Alice pedig életének egy újabb meghatározó állomásán ismét egy másik világba megy megtalálni a maga válaszait.

A lány egy különleges tükrön keresztül jut át Tükörországba. És nagyjából a tükrök kiemelt jelentőségének itt vége is. Kap ugyan Alice itt egy könnyes, saját életének némiképp tükörképeként értelmezhető történetet. A nézők érzésvilágára ágyúkkal lövöldöző hatásvadász drámát a szegény kalapos családi tragédiájáról, ami egyben a film egyik fő narratív szervezőeleme is. Miközben fájó hiányossága a filmnek, hogy Tükörországban lehangolóan alulreprezentáltak a tükrök, illetve a metaforák és szimbólumok, amik azokhoz kapcsolódnak. Pedig Carroll műve tárháza ezeknek.

Ehelyett igazi, jól megszokott folytatást kap a néző, ahol feltűnnek az Alice Csodaoszágbanból már ismert szereplők…

A cikk folytatása ITT!