Alakul a G.I. Joe csapat

Bár a készülő élőszereplős G.I. Joe film a két főszereplőjének kinézett Jason Statham és Mark Wahlberg.egyelőre még csak „szerződésközelbe” került a tárgyalások során - köznyelven: elég sok pénzt kérnek, de lehet, hogy engednek belőle -, leendő csapatuk már szépen alakul.

A bevallottan a Transformers film hatalmas sikere által inspirált – és szintén a
Hasbro játékgyár termékei alapján készített – produkció rendezője a Múmia filmek
révén ismert Stephen Sommers lesz, a szereplők között pedig ott van Sienna
Miller, Ray Park, Rachel Nichols, a Lost-ból ismert Adewale Akinnuoye-Agbaje,
illetve a francia-arab Said Taghmaoui. A G.I. Joe játékok rajongói leginkább Ray
Park felbukkanásának örülnek, hiszen a hallgatag harcművész alakította a
legendásan gonosz Darth Mault – az új Csillagok háborúja széria kevés eredeti
figuráinak egyikét -, illetve a gaz Varangyot az Xmen-ből. Park ezúttal egy
Snake Eyes nevű néma nindzsát játszik, aki a jófiúk oldalán harcol – Sienna
Miller viszont a rosszakén, pontosabban az, egy skót fegyverkereskedő számára
kémkedő, gaz Bárónőt formálja majd meg, de nyilván ez is jól áll majd neki. A
világpremiert 2009. augusztusára tűzték ki.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Ezt is ajánljuk

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére