Előzenekar híján egy Tower of Power nótával lebegtették a bulihangulatot, amikor a zenekar elkezdett felszállingózni a színpadra. Bár röpke félórával később kezdtek, Markee Substance, már nyolckor bedugatlanul zúzott a backstageben, hatvanas éveket idéző elektromos gitárján.
Egy kevésbé ismert számmal kezdtek, harmadikra pedig az Overkill következett, aminek az első refrénje egy kényszerű kiállásba fulladt, de a zenekar egy pillanatra sem jött zavarba. A dobos bent hagyta a tempót, mire Sian freestyleozott egy keveset, amíg a technikusok helyre tették a drótokat.
Majd elszórva jöttek szépen a slágerek a Hungry, Cathch, Hide U, Guilty. Szorgalmasan eljátszottak mindent, amit megszerethetttünk tőlük, és még annál többet is. A (Slip and slide) Suicide himnuszára már tombolt a nép, megjelentek a nyakba ültetett csajok, a kezek erdejében.
A hangulat egy pillanatra sem lankadt. Mindig is a britek értettek legjobban a popzenéhez, és a Kosheen csak erősítheti bennünk ezt a benyomást -akár így van ez, akár nem. A zenekar énekese Sian, valódi walesi bárd, hiszen walesi, és énekes. Saját bevallása szerint apjától tanult hagyományos Wales népdalokat; kedvenc énekese pedig Joni Mitchell, akit mi „mai fiatalok” már nem annyira ismerünk. Joni Mitchell kanadai dalszerző, énekesnő, aki meghatározó hang volt a hetvenes nyolcvanas évek angolszász zenei életében. Olyan zenészekkel játszott együtt, mint Pat Metheny, Wayne Shorter, Jaco Pastorius, és Herbie Hancock. Joni Michell ügyesen mozgott a folk-rock, a jazz, és a pop határmezsgyéin. Ebből a világból meríti Sian a zenei nyelvezetéhez szükséges frazírozást, ami alá Markee Substance, és Darren Decoder drum’n bass-el, rockkal, és jó kis brit underground hangzással adja a lovat.
Kattints a képre, és nézz Kosheen @ ZP partyfotókat!
A Kosheen kitűnően példázza, hogy a slágereknek nem kell, hogy bugyuta szövege legyen, és egyszerű ritmusa. Ezúton üzenem a hazai popcsászároknak, hogy hallgassák Kosheent, és tanuljanak!
Bár csak öt percünk volt Siannak feltenni pár kérdést, arra épp elég volt, hogy megtudjuk, kivel zenélnének együtt a legszívesebben.
Hozzászólások