A világok világa

Millenáris (Budapest)
A művészet akkor igazán szép, ha nem öncélú, ha belemagyarázások és túlmisztifikált tények nélkül is tudjuk élvezni azt. Napjainkra sajnos fogyóban vannak az effajta értékek. A posztmodern képzőművészet gyakran elfeledi azt, hogy mi is az igazi feladata. Lehet társadalmi problémákat felölelő, szürreális vagy egyszerűen gyönyörködtető, de a szerepe adott; a szórakoztatás és a könnyed feloldódás. Próbál túlmutatni önmagán, ettől azonban csak erőltetett és izzadtság szagú lesz. Szerencsére azonban akadnak még olyanok, akik képesek a szemlélődő aspektusából közeledni.

Bátorfi Andrea pont így tesz a Táguló / Két világ határán című új kiállításával. A világ problémáiba beleroppant magasztos gondolatokat hátrahagyó, kellemes kis installáció remek szórakozást nyújt a könnyed kikapcsolódásra vágyóknak. A Táguló egy kellemes (de sajnos rövid) bensőséges utazásra invitál minket. Bátorfi által megteremtett első világban (teremben) nem maguk a képek kerülnek előtérbe, hanem mi. A montírozott természeti felvételek egy gonosz, de annál szórakoztatóbb asszociációs játékba kezdenek velünk. Megoldás egy sincs, de lehetőség végtelen. Felbukkanhat egy pók, kacsa vagy akár maga a sötét nagyúr, Darth Vader is. A természet Rorschach tesztje.

Továbbhaladva a szinte vaksötétben a második világhoz érünk. Az addig nem értett kiállítás cím tartalmat nyer. A 2D képek szimpla egyszerűségéből átlép a 3D világába, kitárul a mindenség körülöttünk. Az asszociáció folytatódik, ám itt már maga a kép puszta gyönyöre válik a legnagyobb értékévé. Sajnos a tárlat egyetlen, de mégis meghatározóan nagy hibája itt érződik a legjobban. Mindössze 3 darab 3D kép alkotja a második termet… Pedig minden világot legalább ezer ilyen csillag kell, hogy körbe ragyogja.

Majd (belső)utunk utolsó planétája, maga a Világok világa. A kiállított képek mozgókép formájában alkotnak eufórikus elegyet a kellemesen duruzsoló ambient-el és mindenfelé szétszórt babzsákfotelekkel. Akaratlanul kiélesednek az érzékszerveink, úgy érezzük, mindent látnunk kell, meg kell tapasztalnunk. Az álomszerű hatást – amint körbeöleli a babzsákba süllyedt testünket – a kivetítő eklektikus bája adja. Átadjuk magunkat a rövid audiovizuális élménynek és élvezzük a kis elszakadást és megnyugvást a rohanó életünktől.

A kiállításnak a Millenáris Fogadó-Padló kiállítóterme ad otthon. Július 10-éig szerdától vasárnapig ingyenesen megtekinthető.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Partyfotó

  • BALATON SOUND 2017: a legtöbb világsztár [FOTÓK!]

    A tavalyi, jubileumi év rekordját megközelítő, 154 ezer fős látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound. NÉZZ PARTYFOTÓKAT!

  • Ilyen volt a VOLT 2016-ban! [FOTÓK!]

    Ott voltál de nem emlékszel? Megnéznéd mások hogyan buliztak Sopronban? NÉZZ VOLT fesztivál PARTYFOTÓKAT!

  • SZIGET 2015: Partyfotók!

    Ott voltál? Nem voltál? Nem emlékszel? KATTINTS SZIGET 2015 fotókért!

  • Gerilla művészet

    A nyugati társadalmakban a ’80-as és ’90-es években kezdett helyet követelni magának az úgynevezett street art, a kiforrott, de sémák közé beszorított képzőművészetek között. A kezdeményezés a fiatalok nyelvét beszélte, így gyorsan berobbant a köztudatba. Az utcai aktivizmus provokatív és szellemes, de a rendszer még mindig huligánok eszközeként tartja számon. Hazánkba kis késéssel jutott el, így az avatatlan szemek, avagy a publikum egyelőre nagy előszeretettel veszi egy kalap alá a tagekkel és graffitikkel. Hibásan.

  • Vadászok vadásznak a vadászokra

    Robert Rodriguez, Antal Nimród, Adrian Brody, Danny Trejo és a híres-hírhedt Ragadozó egy filmben. Vajon melyik elvetemült mozifanatikus nem nyalná meg a szája szélét eme prominens lista olvasatán? Kemény beszólások, rengeteg akció, egy fegyveres csaj, és a vadászat izgalma. Mozikban a Predators.

  • Laza…

    Végül a Scissor Sisters-t is elérte az a végzet, amit a Ta-Dah megjelenésekor már sejtettünk: ők is egy lesznek a sok egydalos bandából. A Night Work ugyanis az év legérdektelenebb albuma.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére