A Szépművészeti Múzeum európai viszonylatban is igen gazdag Grafikai Gyűjteményében fellelhető régi francia művek száma nem teszi lehetővé, hogy a látogatók teljes képet kapjanak a 17. és a 18. századi francia rajzművészetről, azonban a most nyíló vendégkiállítás segítségével a magyar közönség is megismerheti a korszak jelentős alkotóit és műveit. A kiállított anyag a francia iskola munkáit IV. Henrik halálától a francia forradalom kitörésén át egészen Napóleon császárrá koronázásáig mutatja be, tehát felöleli az 1610-től az 1804-ig tartó időszakot. A nyolcvanöt rajz szinte teljes képet nyújt arról, hogyan alakult át a francia társadalom ez alatt a két évszázad alatt. Az átalakulás gyors volt, eszmék születtek, terjedtek el és hatottak egymásra; egymással vitatkozó esztétikai irányzatok követték egymást.
Az Szépművészeti történetében eddig példa nélküli együttműködés keretében a Louvre szakemberei a budapesti kollégákkal együttműködésben a Szépművészeti Múzeum számára a párizsi múzeum e korszakban született legszebb rajzait választották ki: a művek alkotói neves művészek (Poussin, Watteau, Boucher, David), s emellett virtuóz mesterek (Vouet, Lemoyne vagy Greuze). A válogatásban különleges figyelmet kapnak azok az alkotók, akiknek művei a budapesti gyűjteményben szintén szerepelnek (Verdier, Boissieu, André Le Brun).
A kétszáz év francia rajzművészetét átfogó kiállítás, mely egyszerre kronológikus és tematikus, változatos műveket vonultat fel. A legnevesebb alkotók több lapból álló válogatással is szerepelnek, s így ebben a sokrétű funkciót betöltő, technikailag sokszínű műfajban tehetségük minél teljesebben kibontakozik a néző előtt. A kiállítás nem csak időrendben és témák szerint csoportosítja a kiállított műveket, hanem az iskolákról, irányzatokról, valamint a művészeti központokról is képet kaphatnak a látogatók.
A kiállítás 11 részre tagozódik. A tárlat elsőként a lotaringiai iskola francia manierista alkotóit mutatja be (Nancytól Párizsig), majd a Rómához köthető két francia művész, Poussin és Claude Lorrain alkotásait láthatja a közönség. A következő szakasz a barokktól a görögös klasszikus stílusig, az ún. párizsi atticizmusig terjedő irányzatok alkotásairól ad képet, ezt a Le Brun termékeny munkásságát is bemutató, a Párizstól Versailles-ig: a nagy dekorációk című rész követi. A 17. század első felének rajzművészetéről, a régensséghez köthető párizsi dekorációkról, majd Watteau kifinomult rokokó rajzművészetéről kap képet a látogató. A vallásos tematika hagyományait taglaló rész után az akadémiai oktatáshoz kapcsolódó alkotásokkal és az ún. kecses modor irányzatának legjelesebb képviselőivel találkozhatunk. A kiállítás záró részeiben városi és vidéki életképeket, tájrajzokat mutat be a tárlat, majd a két ellentétes esztétikai irányzat, a neobarokk és a neoklasszicizmus képviselőinek (pl. Doyen, David) alkotásaival zár a kiállítás.

A Louvre kivételesen gazdag rajzgyűjteményének kialakulása a 17. században kezdődött, magját a Napkirályként ismert XIV. Lajos rajzgyűjteménye, a Cabinet du roi képezte. Az uralkodó 1671-ben hosszas alkudozás után Everhard Jabach műgyűjtőtől jelentős rajzgyűjteményt vásárolt meg, amely belekerült abba a portrérajz-gyűjteménybe, amelyet a király elődei gyarapítottak. A gyűjteményt később több művész, Le Brun, Mignard és Coypel hagyatéka is gazdagította. A királyi gyűjtemények egyesítése a Louvre-palota épületében a 18. században válik esedékessé, XVI. Lajos hozzá is kezd ennek megvalósításhoz. A francia forradalom alatt alakul át a Cabinet du roi a Louvre-múzeum rajzgyűjteményévé és az anyaga a forradalmi konfiskálások eredményeképpen tovább bővül. Több mint két évszázadon keresztül, 1804-től egészen napjainkig ajándékozások, hagyatékok és vásárlások révén vált a párizsi múzeum rajzgyűjteménye teljessé.