A rendező halála

Memóriámban Bacsó Péter

2009. 03. 17. 00:00 - antropos.hu

Amikor idén átvehette a Filmszemle életműdíját, nem sejtettük, hogy több filmet nem készít nekünk.

Bacsó Péter hatvan éve rendezett filmeket, és elmondása szerint soha nem is
akart mást csinálni. Szerencsésnek érezhette magát, több mint fél évszázadott
áldozott fel életéből, a magyar filmgyártás oltárán. Ez az áldozatvállalás,
azonban nem volt negatív, hiszen, kivehette a részét a hatvanas évek
“újhullámjából”, és sokféle, ellentmondásos alkotásokat rendezett, vagy épp írt
forgatókönyvet hozzájuk. Talán a legnagyobb alkotások, a magyar filmművészetben
az ő nevéhez kapcsolódnak: A tanú, Fejlövés, Te rongyos élet… és
folytathatnánk a sort napestig. Cannes-i sikereket is hozott neki munkássága, A
tanú című filmmel és Pelikán gátőrrel. A fiatalabb generációhoz is tudott
szólni, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? és a Majdnem szűz című alkotásaival.
A szatirikus, tragikomikus hangvételét mindenki megértette ebben az országban,
talán ő volt az egyetlen magyar rendező, akinek a nevéhez a kultikus jelző
csatolható. Bacsó az érdemes művész, a Kossuth-díjas rendező és a Mozgókép
Mestere. Életének 82. évében a rendező csodálatos emlékekkel hagyott itt minket, de minden
dicsérő szónál, díjnál többet mondott maga az alkotó, amikor megkapta az
életműdíjat: “Boldog vagyok! Hogy a fenébe ne lehetnék boldog…?” A magyar
filmgyártás emblematikus figurája, művésze elbúcsúzott.