Tíz tonna dollár

Irodalmi előzmények

“- Akar egy térképet vásárolni a Tévelygő Hollandus aranybányájához . vagy ez túlságosan rázós uraságodnak?
– Uramisten – szólt Piers, és megint elmosolyodott.
– Egy kissé fantasztikus, mi? – mondta Durant.
– Egy cseppet. Tényleg van ilyen térképük?
– Kettő is – mondta Wu. – Nagyon régi, nagyon megvi­selt és jó pecsétes meg szakadozott mind a kettő.
– Van még más is a tarsolyukban?
– Maga egész komoly kuncsaftnak mutatkozik – jegyez­te meg Durant.
Piers vállat vont. – Tegyenek próbát.
Durant Wura nézett, mire az kurtán, közömbösen meg­rándította hatalmas vállát. Durant bólintott, és Piersre pillantott.
– Mit szólna egy halom elásott kincshez? – kérdezte.
– Mi az, kalózkincs? – mosolygott Piers, de úgy, hogy a mosollyal el ne rontson valamit.
– Százdolláros bankók – mondta Durant. – Meg ötve­nesek. Egy rakás.
– Kié?
– Most már senkié – mondta Durant.
– Mennyi?
– Vagy kétmillió – közölte Artie Wu.
– Hol van?
– Saigonban – mondta Durant. – Vagy, ha jobban tetszik, Ho Si Minh városban.
– Nem tetszik jobban – mondta Piers. – Hol Saigon­ban?
Artie Wu felnézett a mennyezetre, és szinte álmatagon mondta: – Amikor a vége felé a követség körül szorult a hurok, ott álltak hatmillió dollár készpénzzel. Úgy döntöt­tek, hogy elégetik. Nos, négymilliót el is égettek, kétmillió meg a földbe került, és öt darab ezresért megkaphatjuk a követségi telek térképét egy berajzolt X-szel együtt.
– Nahát! – csodálkozott Piers. – És ki ásta el a pénzt?
– A pofa, aki megvételre kínálja a térképet – mondta Durant.” olvashatjuk Ross Thomas méltatlanul elfeledett Dupla vagy semmi c. kitűnő thrillerében
A saigoni kincs bukkan föl újra Jake Nedham A Nagy mangó c. művében. Eléggé megdolgoztatja a képzeletet a tíz tonna bankó, no meg egy halom arany.

A szerző
“Az élet itt érdekes. Ez kétségtelen. Bangkok félig Miami, félig Bejrút, ami éjfél után átvedlik a Szárnyas fejvadász városá-vá. Ebédelhetek nagykövetekkel, teniszezhetek CIA ügynökökkel, vitorlázhatok miniszterekkel, és járhatok fényűző partikra a Királyi Palotába. Barátomnak tekinthetek számos bankárt, kémet pénzügyi szakembert, rendőrt, gyárost, katonatisztet, újságírót, írót és művészt. És persze együtt sörözök bűnözőkkel, stricikkel, prostituáltakkal, szexturistákkal, szélhámosokkal, szökevényekkel, akikről csak a jó isten tudja, hogy mi elől menekültek el a valódi világból.
Mindezek ellenére idegen vagyok ebben a furcsa és idejétmúlt világban, és mindig az is maradok. Alig van olyan nap Bangkokban, amikor ne néznék körül és ne tenném fel magamnak a kérdést, “Mit csinálok én ezen a helyen?” Itt én csak egy farang vagyok, egy külföldi. Ezt a kifejezést úgy szegezik neki a thaiok az embernek, mint egy utcai rablótámadás során a rugós kést.”

A tét
A Vietnami Nemzeti Bank valutája és aranytartaléka továbbra is Dél-Vietnamban volt biztonságban. Ám a vagyon nem volt többé a nemzeti bank pincéjében. A kincs az amerikai követség épületegyüttesétől északra, egy keskeny, repeszkráterektől göröngyös, Pán Bin nevű utcácska egyik jellegtelen raktárépületének alagsorában rejtőzködött. A pénz a CIA titkos akciójának keretében került oda, amelynek célja az volt, hogy kicsempésszék az országból, mielőtt az északiak rátehetnék a kezüket.
A közel tíz tonnát nyomó valutát-főleg amerikai dollárt és egy kevés német márkát, brit fontot és japán jent-és a kevés veretlen aranyat, amit tízkilós tömbökbe öntöttek, a CIA saigoni irodájának hat amerikai munkatársa összepakolta és vízhatlan acélkonténerekbe zárta . Később a nagykövetség ellátó- személyzete- helyiek, akiknek fogalmuk sem volt a konténerek tartalmáról, egyszerű deszkaládákba csomagolta az acélkonténereket, és teherautóval a Pán Bin utcai raktárba szállította a rakományt. A százados egy kis tengerészgyalogos-különítményt bízott meg az épület ellenőrzésével, majd hátradőlt és várta a parancsot, hogy a ládákat a repülőre rakja. Csakhogy a parancs soha nem érkezett meg

A főhős
A tizennégy hónap, amit Eddie Dare bokorugróként húzott le a tengerészgyalogosoknál Vietnamban, ha sokra nem is volt jó, arra igen, hogy meggyőződjön róla: többre született annál, mint hogy egy csapat betépett idiótával henteregjen a sárban. Mégis, ha manapság eltűnődött a kérdésen-amit erősen igyekezett kerülni- el kellett is mernie, hogy San Franciscóban jogászkodni sokban hasonlít a régi, távol-keleti élményre.
Eddie idestova öt éve képviselte Eric Ramotskit. Fél tucat betörés, behajtás, testi sértés, engedély nélküli fegyvertartás és államközi körözés tiltott szerencsejátékért. Mindez Ericnél hozzátartozott a normális üzletmenethez, most azonban fejest ugrott a pornóiparba, Ez önmagában nem is zavarta volna Eddiet különösebben, de Eric németjuhász-őrülete egy icipicit már neki is sok volt.
Eric két “kedvenc” kutyáját- ő más szót használt, de azt meg Eddie kerülte-elkobozták és bedugták a San Franciskó-i állatmenhelyre. Eric azóta mindennap Eddie nyakára járt, hogy hozza ki a dögöket, és Eddie meg is próbálta. Még nem sikerült neki, de abban már biztos volt, hogyha még egy tárgyalást végig kell ülnie az erkölcsrendészeten, és ha még egyszer végig kell hallgatnia az összes kutya-szexes viccet, biztos elhányja magát.
Eddie belvárosi fickóként kezdte, aki egy csillogó üvegtoronyba járt munkába, és csak később küzdötte le magát egyszemélyes irodájába egy kínai étterem fölé. Az emberek többsége azt szereti, ha ezek a dolgok fordítva történnek, és tulajdonképpen ő sem bánta volna, de hát mindenki azokkal a lapokkal játszik, amiket osztottak neki, és Eddie úgy érezte, hogy kihozta a maximumot a saját lapjából.

Nagyszerű regényt olvashatunk (Nedham könyvei jobbak, mint a szex. Majdnem) mondja borítószöveg. A cselekménybonyolítás néhol emlékeztet Raymond Chandler Elkéstél, Terry! c. regényére, de izgalmas , ízig vérig bangkogi regényt olvashatunk.
“Elmore Leonard és Carl Hiassen rajongói imádni fogják ezt a csavarokban bővelkedő regényt, amelyet agyafúrt bűnözők, acélkemény nők, becstelen kormányügynökök népesítenek be, na és persze az amerikai átlagember, aki azt sem tudja, hogy hol van és mi történik vele” (Asian Rewiew of Books)